eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 12. vasárnap Pongrác
London, 2016. január 2.Mesut Özil, az angol Arsenal játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott Arsenal-Newcastle mérkőzésen a londoni Emirates Stadionban 2016. január 2-án. (MTI/EPA/Andy Rain)
Nyitókép: MTI/EPA/Andy Rain

Világbotrány: Özil magára haragított másfél milliárd embert

A kínai állami televízió, a CCTV előzetes terveivel ellentétben nem sugározta az Arsenal és a Manchester City vasárnapi bajnoki rangadóját, helyette a Wolverhampton–Tottenham mérkőzés került a programba. Az ok Mesut Özilnek, az Arsenal játékosának a közösségi médiában megjelentetett posztja volt.

Özil a hsziancsangi, hozzá hasonlóan muzulmán vallású ujgurok védelmében posztolt, az elnyomatás ellen küzdő harcosoknak minősítve őket. Nemcsak a hivatalos kínai politikát bírálta, hanem a muzulmán világot is, amely nem emeli fel a hangját a táborokba zárt, körülbelül egymilliós közösség érdekében.

Törökül írt véleményében olyan kitételek szerepelnek, mint, hogy a Koránt elégetik, a mecseteket lerombolják, a muzulmán iskolákat bezárják, a hitoktatókat egytől egyig kivégzik, a híveket erőszakkal táborokba kényszerítik.

Az angol nyelvű kínai napilap, a Global Times azt írta Özilről, hogy „olyan személy, aki megzavarodott, nem méri fel jól a befolyását, s könnyen vállalkozik felbujtásról”.

A kínai állami média szerint az ügy sokat rontott Özil ottani megítélésén, sőt az Arsenalén is.

A londoni klub azonnal elhatárolódott az ügytől. A Vejpón, Kína legnagyobb közösségi platformján nyilatkozott arról, hogy Özil csak a magánvéleményét fogalmazta meg.

Az angol sajtó megjegyzi, hogy az Arsenal vagy akár a Premier League vezetői okkal tartanak attól, hogy egy ilyen eset szankciókat válthat ki Kínában, elég csak az NBA októberi botrányára gondolni, amely Daryl Morey-nak, a Houston Rockets ügyvezetőjének a hongkongi tüntetőket támogató véleménye miatt robbant ki. Az eset jelentős pénzügyi veszteséget okozott a az észak-amerikai kosárlabdaligának.

A vasárnapi mérkőzést egyébként a Manchester City 3-0-ra megnyerte az Arsenal ellen. „A Manchester City a kínai nép jó barátja” – írta egy szurkoló a közösségi médiában. A Manchester City részvényeinek 13 százaléka egyébként kínai tulajdonban van.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×