"Rossz pszichés állapota miatt, orvosi javaslatra" nem ment el a másodfokú tárgyalásra, így a bíróság hétfőn a távollétében döntött annak a nőnek az ügyében, aki még 2016-ban a Füredi úton gázolt halálra egy idős férfit, majd megállás nélkül elhajtott. Egy közeli szépségszalonba ment, hogy felrakassa a műszempilláit, összetört Audiját is a kozmetika előtt találták meg a rendőrök. Nem sokkal a baleset után kiderült, hogy a 28 éves nő kokainozott, ezért nem érzékelte, hogy elütött egy embert.
Zoom
Fotók: Huszti István
Fővárosi Törvényszék másodfokon részben megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, de bűnösnek találta bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettében valamint segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében, és a nőt jogerősen is 5 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte, és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől.
Az ügyész szerint az első fokon eljáró bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére. A gyalogos ugyanis "olyan látható helyzetben volt, amely a vádlott számára akár 61-64 km/órás sebesség mellett is megállíthatta volna az autót. Az észlelés hiánya és a balesetet követő irracionális cselekvés egyértelműen felvetné a tudatmódosító szer jelenlétét és hatását. Ezt az elsőfokú bíróság kellő módon vizsgálata, mérlegelte és vetette el a védelem érveit, mondta az ügyész.
A járművezető alapvető felelőssége az, hogy a tudatát befolyásoló szer hatása alatt ne vezessen. Plasztikusan fogalmazott az első fokú bíróság akkor, amikor azt mondta, "T." (azaz Török) Klára Petra megfosztotta magát attól, hogy észlelje a veszélyhelyzetet.
Bár a kocsi bal eleje gyakorlatilag eltűnt, és az ütközés után az ajtót is alig lehetett kinyitni, a nő az elsőfokú bírósági eljárás alatt azzal védekezett, hogy csak egy tompa puffanást hallott, azt hitte, hogy egy nagyobb testű madarat ütött el, és amikor belenézett a visszapillantóba, nem látta, hogy baleset történt volna.
Zoom
Szűcs István Ádám ügyész szerint viszont irracionális az a magatartás, amit a vádlott tanúsított "egy olyan baleset okozását követően, amikor az erőhatás egy testet hat méterre repíti odébb, és mindenképpen olyan erő- és hanghatással jár, aminek az észlelése egyértelmű, és ami után kötelezettségei vannak a járműveztetőnek." A baleset után "tudatos cselekvéssort hajtott végre: továbbhajtott és elment a kozmetikai szalonba, ahol feltetette a műszempilláit." Az ügyészség szerint nem elhanyagolható tény az sem, hogy a vádlott egy végleges – nem jogerős – eltiltás alatt újra gépjárműbe ült és vezetett.
Az ügyész a nő legfrissebb ügyére célzott: szeptember 9-én ugyanis megint bedrogozva vezetett. 30 ezer forintra bírságolták és bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt büntetőeljárást indítottak ellene. A rendőrség december 19-én gyanúsítottként hallgatta ki, a bíróság pedig elrendelte a nő bűnügyi felügyeletét, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az otthonát csak külön engedéllyel hagyhatja el, és nyomkövetőt is viselnie kell.
A nő az elmúlt három évben többször is védőt váltott, a másodfokú tárgyaláson már Nagy Gábor képviselte, aki védőbeszédét bocsánatkéréssel vegyített szemrehányással kezdte. Mint mondta, amikor egy olyan büntetőügyben kell képviselnie valakit, ahol halálos áldozat is van, akkor az első szónak a részvét kifejezésnek kell lennie.
Kifejezetten megkért a vádlott arra, hogy ez legyen az első szó, bár a sértett hozzátartozói nincsenek itt, valószínűleg nekik nem volt fontos ez a tárgyalás, mi mégis nagyon sajnáljuk.
A védő szerint annak ellenére, hogy védence "a baleset után elvesztette a vagyonát, összetört autójából dolgok tűntek el, tönkrement a vállalkozása, heti háromszor pszichiátriai kezelésre jár és még 90 éves, beteg édesapját is gondozza", 300 ezer forintot ajánlott fel a sértett családjának, amire "csupán egy három soros megalázó válasz jött, melyben a család jogi képviselője kikérte magának, hogy egy ilyen embertől egy forintot is elfogadjanak.
Zoom
A védő szerint komolyan felül kell vizsgálni, hogy a terheltet milyen minőségben ítélik el: közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és annak minősített esete vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt.
A vádirat szerint az öt másodperces késedelem és a nem megállás kizárólag a kokain hatása miatt történt. De mi bizonyítja azt, hogy 13 óra 56 perc (ekkor történt a baleset - a szerző) után fogyasztotta? – kérdezte a védő. Erre semmilyen bizonyíték nincs. "T." Klára Petra ráadásul kokainos gázolóként szerepelt a szalagcímeken, "itt ez a kokain átlépte a társadalmi ingerküszöböt", fogalmazott a nő védője, aki szerint védence a nyomozás alatt ugyan többféle vallomást is tett, egy dologban viszont végig konzekvens volt: csak a baleset után, a szépségszalonban fogyasztott kábítószert.
Ezt erősíti a kozmetikus és a szépségszalon tulajdonosának vallomása és az a szakértői vélemény, amely közvetve alátámasztja a tanúk és a vádlott védekezését. A szakértő szerint ugyanis a sofőr "fogyaszthatott kábítószert a balesetet megelőzően, de akár utána is."
A védő a büntetés markáns, lényeges csökkentését kérte. Példaként hozta fel annak a férfinak az ítéletét, aki részegen részegen két rendőr halálát okozta az Üllői úton majd elhajtott. A sofőrt első fokon 3 év 8 hónap szabadságvesztésre ítélték.
A sofőr négy hónap alatt háromszor került előzetes letartóztatásba, de a döntés ellen mindannyiszor fellebbezett, aminek köszönhetően a bíróság újra és újra a házi őrizetét rendelte el. A bíróság a gázolót legelőször november 10-én helyezte előzetes letartóztatásba, de kétmillió forint óvadék fejében lakhelyelhagyási tilalom alá helyzete volna. A döntés ellen a Fővárosi Főügyészség fellebbezett, a másodfokon eljáró bíróság pedig helybenhagyta azt. Védője szerint ez egyébként pszichésen komolyan tönkretette a nőt.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság januárban 5 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte a nőt, 6 évre eltiltotta a közügyektől, valamint véglegesen eltiltotta a vezetéstől. A döntés ellen fellebbezett, így az ügy a Fővárosi Törvényszékre került. Az ügy másodfokon októberben folytatódott volna a Fővárosi Törvényszéken, de a tárgyalást váratlanul elnapolták. Később kiderült, hogy a nő megint bedrogozva vezetett.
(Index nyomán)