A szlovák rendőrség bejelentette csütörtökön, hogy vádemelést indítványozott Robert Fico volt miniszterelnök ellen, mert folyamatosan védelmezett egy "rasszizmus miatt elítélt, szélsőjobboldali" parlamenti képviselőt.
Zoom
Az illető, Milan Mazurek, a Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS) nevű ellenzéki parlamenti párt képviselője volt. Idén szeptemberben a bíróság jogerősen elítélte "fajgyűlöleti bűncselekmény" miatt, és a vonatkozó jogszabály értelmében ezért a képviselői mandátumát is elveszítette. "Bűne" az volt, hogy egy rádióadásban a cigányterror kifejezést használta, amikor az ország keleti régióiban tapasztalt bűnözésről beszélt.
A rendőrségi közlemény szerint a legfelsőbb bíróság ítélete ellenére Robert Fico a jelentések szerint nyilvánosan kifejezte egyetértését vele, és ezt a véleményét a közösségi hálózatokban is terjesztette.
A bírósági ítélet kihirdetése után Fico közzétett egy videofelvételt, amelyen kijelentette, hogy Mazurek csak azt mondta, amit az egész nemzet gondol.
Ehhez hozzátette azt is, hogy ha ez a bírósági ítélet lesz a bűncselekmény ismérve, akkor "a bűnüldöző szervek bemehetnek bármelyik kocsmába, és letartóztathatják az összes vendéget, beleértve az ott heverésző kutyákat".
A politikai ellenzék szerint Fico a megnyilvánulásaival igyekszik megnyerni magának az LSNS követőit, miután a saját pártja, a Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) népszerűsége csökkent a februárra kitűzött választások közeledtével. Fico képzettségét tekintve jogász.
(MTI nyomán)