Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
A proli új ruhája, avagy az újpesti új seprű seper

A proli új ruhája, avagy az újpesti új seprű seper

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Tanulságos történet!

Öreg barátom Béla bácsi, örök Újpest-drukker köszönt rám, s belém karolva kezdte:

 – Hát Lacikám, ezt nem gondoltam volna…

Lassan kibontakozott egy tragikomédia. Béla bá’ – már, ahogy hívjuk a meccseken – unokái az Újpesti Erkel Gyula Zeneiskolába tanulnak zenét. Büszke is rájuk öreg barátunk, minden vizsgájukon, „koncerteken” ott ül lila nyakkendőjében, ő is kíséri őket a zeneiskolába. Minap, míg a gyerekek zeneórán voltak, ő mint kerületi nyugdíjasok egy része az UKK folyosóin bóklászott, ingyenkönyvet és ismerőst keresve. Tanúja lett egy kínos kalandnak. A zeneiskola igazgatója és igazgatóhelyettese lesétált az UKK szintjére, és kereste az újonnan kinevezett igazgatót – Belán Beatrix, volt MSZP-s alpolgi 2006 és 2010 között. Mint kiderült, a takarítónő külsejű hölgy, aki kiabálva kérdezett ki, hogy kik keresik az igazgatónőt – nem más, mint a helyettes vezető –, megtudva, hogy kik a kopogtatók, közölte, hogy nincs bent a főnöke.

– Az az igazság, Lacikám, hogy én láttam azt a nőt, tudod, az új dirit, no aztán utána jártam a dolognak…

Béla bá’, akár egy Colombo, kinyomozta, hogy a zeneiskola meghirdetett Mikulás-koncertjét torpedózta meg Belán elvtársnő egy tollvonással, a kerület gyermekeinek koncertjét, Mikulás-ünnepét törölte, hogy az új polgi csapata, „a tanácsi dolgozók Télapó-ünnepe és közös fényképezkedése” kapjon teret. Kit érdekel a lekötött időpont, a kerületi lakosok gyermekei és azok koncertje, az adott szó? Munkásököl, vas ököl… Nehogy azt higgyék már ezek az újpestiek, hogy ők az elsők!

z első a… párt? … a hatalmon lévők?… az új igazgatónő? 

Az öreg összeszedve minden morzsát, azt is kiderítette, hogy a zeneiskola igazgatónője ravasz módon, később visszament az UKK igazgatójához, aki kvázi kirúgta, közölve, hogy nem ér, rá és pont.

 – No, Lacikám erre varjunk gombot! Pedig az egy tanárnő vagy mi volt, meg alpolgármester…

Nem akartam megbántani, hisz melós volt világ életében Béla bá’, még félreérthette volna, de azt gondoltam, „Lám, a proli az proli marad, kaphat új ruhát, új asztalt, diplomát, soha nem éri utol lélekben, szívben, intelligenciában Béla bá’-t.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Mozi világ (440) Tereb (146) Belföld (10) Vetítő (30) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (310) Nagyvilág (1309) Mondom a magamét (7501) Szépségápolás (15) Egészség (50) Mozaik (83) Gazdaság (702) Flag gondolja (36) Sport (729) Gasztronómia (539) Politika (1582) Jobbegyenes (2778) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Autómánia (61) Kultúra (6) Történelem (17) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>