A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt négy férfi – köztük három fiatalkorú – ellen zaklatás vétsége miatt. A vád szerint az egyik fiatalkorú vádlott 2017. szeptember közepén a déli órákban Ózdon meglátta a szolgálaton kívüli rendőr sértettet, aki egy zöldséges üzlet előtt dohányzott.
Zoom
Illusztráció
A vádlott elindult a sértett irányába, közben a rendőri mivoltát becsmérlő, sértő kijelentéseket tett, és verekedni hívta. A rendőr megkérdezte a vádlottól, hogy mi a gondja, erre ő azzal fenyegetőzött, hogy társaival együtt kinyírja. A rendőr átsétált az utca másik oldalára, mire a vádlott rögtön hátrálni kezdett, majd beszaladt egy udvarrészbe. Pár perc elteltével azonban további három társával együtt kijött az udvarból, odamentek a sértetthez, és 2-3 méter távolságban megállva tőle, felváltva, mind a négyen ordibálni kezdtek vele, ismét rendőri mivoltában szidalmazták, megpróbáltak verekedést kezdeményezni, közben azzal fenyegették, hogy meg fog dögleni.
A vádlottak közül az a fiatalkorú, aki kezdeményezte a szidalmazást, a rendőr felé lépett, lábával dobbantott, és hogy ráijesszen a sértettre, bokszoló állásba állt. Ekkor a rendőr a zsebéből elővett egy gázspray-t, szemen fújta a vádlottat, így megakadályozta őt a támadásban.
Ezt látva a másik három vádlott szintén egy-egy lépést tett a rendőr irányába, aki erre az engedéllyel magánál tartott gázriasztófegyverét vette elő, csőre töltötte, majd a magasba emelte, a levegőbe célzott és riasztólövést adott le, mire mind a négy vádlott elszaladt a helyszínről.
Az ügyészség, figyelemmel arra, hogy a bűncselekmény 3 évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő, az ügy megítélése egyszerű, és a vádlottak más ügyben fogvatartásban vannak, tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben valamennyi vádlottal szemben próbára bocsátás intézkedést indítványozott, a fiatalkorúak tekintetében pártfogó felügyelet elrendelésével - közölték honlapjukon.