eur:
394.93
usd:
371.7
bux:
66310.02
2024. április 16. kedd Csongor
Vaddisznó süldő (Sus scrofa) Pomáz környékén 2017. augusztus 11-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Attila

Mindennapi vendégek lettek a vadállatok Budapesten és környékén

A belterületen megjelenő állatok némelyekben félelmet keltenek, egyesek bosszankodnak, mások azonban etetik, védik őket és még nevet is adnak nekik.

A nagyobb városokban – így Budapesten is – egyre többször jelennek meg olyan vadon élő állatok, amelyekkel korábban rendszerint csak erdős területeken lehetett találkozni. Egyebek mellett a vaddisznó, a róka és a nyest is a legváratlanabb helyeken és egyre nagyobb számban bukkan fel településeken, esetenként jelentős károkat is okozva. A számos hétvégi telek, régi ház vagy gazdátlanul álló villa több okból is kiváló búvóhelyet jelent a vadállatoknak: a gyümölcsfák bőséges táplálékkal szolgálnak, de a póráz nélkül sétáltatott kutyák sem szaglásszák ki őket, szemben az erdővel – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a Budapesti Erdészet vezetője. A kertekben található automata öntözőberendezés által pedig a szomjukat is olthatják az állatok.

A XII. kerületben elsősorban a róka és a vaddisznó fordul elő. Az idén eddig már kétszer annyi vaddisznót fogtak be, mint a korábbi években egy esztendő alatt. A rókákat a medencék és kerti tavak, valamint a házi komposztálók és a szabadon hagyott hulladék csalogathatja lakott területekre.

A vadállatok a pesti oldalon is gyakori vendégek. A XVII. kerületben főleg őz, nyúl és róka van jelen – közölte Horváth Tamás, a városrész polgármestere. A Naplás-tó környékén vaddisznó is előfordul, viszonylag nagy számban. A mezei nyúl és az őz mezőgazdasági károkat okoz, főleg a gyümölcsösökben, a vaddisznó pedig a gabonatáblákat túrja fel.

Az erdei vadak az agglomerációban is nagy számban vannak jelen. Fót polgármestere a lapnak elmondta: az őz, a vaddisznó és a róka mellett a fácán, illetve a nyúl is a település külső részeinek jellegzetes látogatója, és elvétve gímszarvast is észlel a mezei őrszolgálat. Vass György a leggyakoribb káresetek között említette, amikor autók vadat gázolnak el vagy a terményekben okoznak károkat.

Budakeszin is előfordulnak problémák a vadak városi jelenléte miatt. Egyes vadak valósággal belakják az elhagyott, üresen álló ingatlanokat. Szelenczy Gabriella jegyző szerint a lakott területen megjelenő állatok némelyekben félelmet keltenek, egyesek bosszankodnak az elszenvedett károk miatt, mások etetik, elnevezik és védik a vadakat.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×