Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Bogár László: Klíma és igazság

Bogár László: Klíma és igazság

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Szakértők 1978-ban még azért aggódtak, hogy az akkori lehűlés üteme jégkorszakot idéz elő.

„A régi mondás szerint szeressétek azokat, aki keresik az igazságot, de óvakodjatok azoktól, akik már meg is találták azt.

Az emberi lét minden tragédiája abból származott, ha egy-egy személy, vagy egy emberi közösség valóban elhitte, hogy ő már megtalálta az igazságot, így a többiek számára nincs más teendő, mint hogy kényelmesen belehelyezkednek ebbe az igazságba.

S ha ezt mégsem tennék, akkor előbb a pedagógia, az agitáció, aztán a kényszer különböző eszközeivel kell őket arra bírni, hogy megtérjenek tévelygésükből.

A huszadik század során legalább százmillió halálos áldozata volt ennek a mély meggyőződésnek, mondhatni oda is meg vissza is. A klímaügy körüli planetáris dimenziójú és rohamosan fokozódó hisztéria most már valóban ebbe a fázisba kezd lépni, és a boszorkányüldözések kollektív hisztériáinak legsötétebb korszakait idézi fel.

Megfűszerezve némi politikai pedofil pornográfiával is, amit az ENSZ-közgyűlés plénuma, a médián keresztül pedig a világ sokmilliárdos közvéleménye átélhetett, a liberális demokrácia globális terrorgépezete nagyobb dicsőségére.

Nehéz indulat nélkül feldogozni mindezt, mégis meg kell próbálni, mert a tét ennél már nem is lehetne nagyobb. Ugyanis »mindössze« arról van szó, hogy a világ, ahogy a kuruc nóta mondja, »vezetteti magát szembekötve vakon, elfajult testvéridtől csinált ál-utakon« vagy megpróbálja levenni a kötést a szeméről, és azzal szembenézni, ami van.”

Az eredeti, teljes írást ]]>itt olvashatja el]]>.
 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (702) Tv fotel (65) Sport (729) Nagyvilág (1309) Tereb (146) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (310) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Irodalmi kávéház (537) Belföld (10) Kultúra (6) Vetítő (30) Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Életmód (1) Nézőpont (1) Történelem (17) Jobbegyenes (2778) Politika (1582) Titkok és talányok (12) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (7501) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>