Felborult egy legalább ötven migránst szállító csónak a Földközi-tengeren, Líbia partjaitól nem messze szombaton – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és a líbiai parti őrség.
Ajúb Gasszim, a líbiai parti őrség szóvivője elmondta, hogy a hajótörés az észak-afrikai ország nyugati részén található kikötőváros, Miszráta közelében történt. Egyelőre nem tudni, hogy vannak-e áldozatai a balesetnek.
A tengeren átkelőket segítő, Alarm Phone nevű szervezet úgy tudja, hogy egy másik, 56 migránst szállító hajó is veszélyben van a Földközi-tengeren. A csoport segélyhívást kapott a hajó utasaitól, akik elmondták, hogy néhány nappal korábban hagyták el Líbiát, és segítségre várnak.
A menekültügyi főbiztosság becslése szerint körülbelül 50 ezer állítólagos menekült tartózkodik Líbiában, jelentős részük a Földközi-tengeren keresztül Európába szeretne jutni.
Az észak-afrikai ország Moammer Kadhafi néhai diktátor 2011-es megbuktatása és meggyilkolása után káoszba süllyedt, és területének jelentős részét egymással vetélkedő milíciák igyekeznek ellenőrzésük alá vonni.
(MTI nyomán)