Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Gyakran szellent-e Vágó István?

Gyakran szellent-e Vágó István?

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Bűzben él-e a kvízmester?

Bűzben él-e Vágó István, Gyurcsány Ferenc egyik leghűségesebb fegyverhorozója?

A XII. kerületben önkormányzati képviselőjelöltként induló Vágó István a minap kitette Facebookján szórólapját, amelyen a támogatók között a rasszista Jobbik logója is szerepel. Bár mondják, hogy a Jobbik ma már balra tart, ezért vállalható a ballib ellenzék számára.

Ám amíg az elnöke, Sneider Tamás „Jöhetnek a cigányok, és mindenkit agyonütök” kijelentése vagy felesége náci karlendítéssel való pózolása után változatlanul a párt vezetője maradhat, addig nehéz eltekinteni a Jobbik rasszizmusától.

Persze - amúgy a Jobbikot szívesen nácizó - Vágó is elmondta, híres libsi szolidaritásuk jegyében: „…nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát, nem hatnak meg szertartásaik, és semmi közösséget nem érzek velük.” Mindezt a tavalyi választás előtt, mintha e szélsőséges megnyilvánulástól további szavazatokat remélt volna a DK számára. Tudjuk, egy liberálisnak mindent szabad és annak az ellenkezőjét is, hisz nekik elveik vannak. Egyszer ilyen, egyszer olyan.

Ahogy az érdekeik éppen diktálják. Azt mondják, az elv olyan, mint – bocsánat – a fing. Tartja az ember, amíg tudja. Ahogy Vágó is. A kérdés tehát változatlan: bűzben él-e Vágó István?

Horváth K. József -]]> https://leander.blogstar.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Heti lámpás (312) Mondom a magamét (7549) Történelem (18) Autómánia (61) Vetítő (30) Mozi világ (440) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Sport (729) Belföld (11) Mozaik (83) Jobbegyenes (2789) Flag gondolja (36) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Nagyvilág (1310) Egészség (50) Gazdaság (705) Kultúra (7) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>