Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Köpök rátok!

Köpök rátok!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A Tankcsapda – hiába próbálja a libsi média bemocskolni – a politika felett áll.

Többek között azt nem kedvelem a balliberális médiában, hogy mindenből politikát csinál, még abból is, amiből nem kellene. Így történt ez a Tankcsapdával, Magyarország legkedveltebb rockzenekarával is.

Tankcsapda, ingyen, próbaterem – három szó, amelyekkel nem is olyan régen a libsi média olyan szintű támadást indított a debreceni zenekarral szemben, amelyet szinte csak Ákos irányába szoktak tenni.

Csak hogy mindenki képbe kerüljön:

Először a Dehir nevű debreceni portál írt korrekt tényként arról, hogy próbatermet kaphat a Tankcsapda Debrecenben az önkormányzattól. Ezt a hírt turbózta fel először a 444, majd a HVG és a többi hasonszőrű portál. Természetesen ezek a rendkívül jóindulatú oldalak erőteljesen hangsúlyozták, hogy a zenekar mindezt INGYEN kapja attól a várostól, ahol FIDESZES a polgármester. Az már csak apró esszencia, hogy a minőségi tálalásukat azzal zárták, hogy a Tankcsapda a 2010-es évek közepén átlagosan nettó 160 millió forintot keresett a koncertezéssel, sőt még a Mol is támogatja. Szóval érted! Ez egy GAZDAG zenekar, mi a francért kell az önkormányzatnak támogatnia az ADÓFIZETŐK PÉNZÉN? Egy dologban biztos vagyok, ha most Debrecennek mondjuk egy ellenzéki polgármestere lenne, aki nemcsak próbatermet, de még pénzt is a Tankcsapdának, abból semmi baj nem lenne. Még mindig annyira gusztustalan a kettős mércétek, hogy minden esetben megdöbbenek.

A libsi hazugságok nemcsak engem, hanem természetesen a Tankcsapdát is felháborították. Fejes Tamás, a zenekar dobosa a „világbotrányt” követően a Dehirnek elmondta, hogy a banda 15 éve az egykori műanyaggyárban próbál egerek és patkányok között. A tető gyakran beázik, ami nincs túl jó hatással a hangszerekre és a technikai berendezésekre. Évek óta kerestek próbatermet, mire megtalálták ezt a raktárépületet, ami éppenséggel az önkormányzat tulajdona. Fejes Tamás jelezte a városvezetésnek, hogy ha van rá lehetőség, akkor itt alakítanák ki az új próbatermüket. Debrecen polgármestere pozitívan fogadta az ötletet, Papp László előterjesztette a közgyűlés elé, hogy a Tankcsapda térítésmentesen kapja meg a helyiséget.

El sem hiszem, de a közgyűlés egyhangúlag megszavazta az előterjesztést. Vagyis a Tankcsapda – hiába próbálja a libsi média bemocskolni – a politika felett áll, hiszen egyetlen pártnak sem jutott eszébe a kezdeményezés ellen szavazni csak azért, mert a fideszes polgármester nyújtotta be az előterjesztést.

A sztoriból a hitelességre annyira figyelő portálok azt az apró részletet kihagyták az írásaikból, hogy az oké, hogy a Tankcsapda megkapja az épületet, az viszont nincs túl jó állapotban, vagyis fel kell újítani. Ezeket a súlyos milliókat pedig már a Tankcsapda finanszírozza. Arról nem is beszélve, hogy ide költözik a debreceni Rocksuli is, amely intézmény így még szorosabbra fűzheti az együttműködését a Tankcsapdával.

Amikor először elolvastam a Tankcsapdát gyalázó híreket, az jutott eszembe, hogy egyébként az idén 30 éves születésnapját ünneplő Tankcsapda miért is ne érdemelne meg egy normális próbatermet, és miért probléma az, hogy ebben segít a debreceni önkormányzat? A budapesti belvárost véletlenül sem elhagyó 444-es srácoknak üzenem, hogy a Tankcsapda Debrecen szinonimájává vált. Én ugyan a Balaton környékén nőttem fel, de számomra Debrecen és a Tankcsapda mindig is egy volt. Szóval, ha valaminek ekkora a reklám-, vagy hogy ti is értsétek, a marketingértéke, akkor miért is ne lehetne támogatni, segíteni? Szerintetek hogy van ez az általatok imádott Nyugaton vagy a tengerentúlon?

Valószínűleg maga Lukács László sem gondolta, hogy a 2014-ben megírt Köpök rátok című dal szövege egyszer ennyire aktuális lesz.

„Lassan mindenki jobban tud már nálam mindent rólam, hogy

A lelkem az ördögé lett és hogy a régi énem hol van

Lassan mindenki jobban tud már rólam mindent nálam én

Köpök rátok, nesztek itt van a véres nyálam

Mennyi nyomorult patkány mennyi szánalmas féreg

A sötétben haldokoltok közben én a fényben élek”

A szerző amellett, hogy a HírTV Informátor című műsorának riportere, a Tankcsapda rajongója és tisztelője.

Bohár Dániel -]]> www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (36) Nézőpont (1) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30) Autómánia (61) Mondom a magamét (7501) Tereb (146) Jobbegyenes (2778) Egészség (50) Nagyvilág (1309) Politika (1582) Kultúra (6) Gazdaság (702) Mozaik (83) Belföld (10) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Életmód (1) Heti lámpás (310) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (537) Történelem (17) Sport (729) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>