2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Népdalokat gyűjtve tapasztalta meg a paraszti világ nyomorát Móricz Zsigmond

2019. szeptember 5. 11:13 MTI

77 éve, 1942. szeptember 5-én hunyt el a 20. századi magyar realista próza egyik legnagyobb alakja, Móricz Zsigmond. Feszes párbeszédek, hiteles, elemző lélekrajz, drámaian izgalmas helyzetek jellemzik műveit.

Tiszacsécsén, „a boldogság és a béke e kedves szigetén” született 1879. július 2-án. Anyja papkisasszony, apja feltörekvő parasztember volt, akinek csőddel végződő vállalkozásai gyakran a nyomor szintjére juttatták a családot, de a szülők gyerekeiket nagy gonddal taníttatták.

Móricz nagyhírű református kollégiumok (Debrecen, Sárospatak) diákja volt, végül Kisújszálláson érettségizett. Tanult teológiát, majd jogot Debrecenben, bölcsészetet Budapesten, de egyetemi tanulmányait nem fejezte be. 1902-től helyettes óraadó volt a kisújszállási gimnáziumban, majd tisztviselő a kultuszminisztériumban, aztán a Statisztikai Hivatalban, 1903 és 1909 között Az Újság gyermekrovatát szerkesztette.

A Kisfaludy Társaság megbízásából népdalokat gyűjtött, Szatmár falvait járva bőséges ismereteket szerzett a paraszti élet nyomorúságáról. 1905-ben házasságot kötött Holics Eugéniával (Janka), egy felvidéki bányatisztviselő lányával.

Három lányuk közül Virág íróként, Lili színésznőként vitte tovább és gondozta apjuk művészi örökségét. Elbeszélései már korábban is jelentek meg vidéki lapokban, de nevére igazán a Nyugatban 1908-ban megjelent Hét krajcár után figyeltek fel. Első novelláskötetét Ady is üdvözölte, akivel barátok és szellemi szövetségesek lettek.

A siker felszabadítóan hatott alkotókedvére, sorra jelentek meg novellái, regényei (Tragédia, Sárarany, Az Isten háta mögött, A galamb papné, Magyarok, Kerek Ferkó). A kezdetben anekdotikus stílust korán felváltotta műveiben a naturalizmus olykor kíméletlen ábrázolásmódja.

Az első világháborúban haditudósító volt. Üdvözölte az őszirózsás forradalmat, majd a Tanácsköztársaságot, így a Kommün bukása után állandó zaklatásoknak volt kitéve, írásait egy ideig csak a Nyugat és Az Est-lapok közölték. Ekkorra prózájának hangneme, stílusa is megváltozott, a naturalizmus háttérbe szorult, erősen kritikai szellemű realizmusa viszont megerősödött.

A magyar társadalom minden rétegéről pontos képet rajzolt, feszes párbeszédek, hiteles, elemző lélekrajz, drámaian izgalmas helyzetek jellemzik műveit. Önéletrajzi indíttatású a Légy jó mindhalálig című regénye, komoly kutatómunkán alapuló Erdély-trilógiája történelmileg is hiteles, az idilli szerelem megható képét nyújtja a Pillangó című regény.

Az önsorsrontó dzsentriről, a megújulni képtelen középosztályról adnak eleven és hiteles képet az Úri muri, a Forró mezők, a Rokonok című regényei, míg a sokrétegű paraszti világ elevenedik meg a Barbárok és A boldog ember lapjain. 1924-ben ismerkedett meg Simonyi Mária színésznővel, akit – felesége 1925-ös öngyilkossága után – feleségül is vett.

1929 decemberében Babits mellett a Nyugat szerkesztője, a prózarovat gondozója lett. Lelkesen vetette bele magát a munkába, megszervezte a Nyugat-barátok Körét, könyvsorozatot tervezett, felkarolta az autodidakta tehetségeket. 1933-ban azonban szakított a lappal, és az ekkor induló népi írók mozgalmának egyik fő alakja lett, 1939-től ő szerkesztette a Kelet Népét.

1937-ben felbomlott második házassága, ekkor vette magához az egykori lelencgyereket, Littkey Erzsébetet, Csibét, aki megismertette a külvárosi proletariátus világával is. Az ő történeteiből születtek meg a Csibe-novellák, róla mintázta az Árvácska című regényének főszereplőjét is. Utolsó éveit Leányfalun töltötte, itt születtek a Rózsa Sándorról szóló trilógiájának darabjai.

Az író 1942 augusztusában agyvérzést kapott, kórházba került, szeptember 5-én halt meg Budapesten. Regényeiből, novelláiból számos filmfeldolgozás és színpadi átirat született, két kötetben megjelent naplói fontos irodalomtörténeti dokumentumok.

Nevét viseli a nyíregyházi színház és egy irodalmi ösztöndíj, amelyet fiatal pályakezdő irodalmárok támogatására hoztak létre. 2012-ben Leányfalu önkormányzata a település egykori lakójának posztumusz díszpolgári címet adományozott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Móricz Zsigmond lányaival (kép forrása: europeana.eu)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár