eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály
Nyitókép: Pixabay.com

Elhunyt a Ludas Matyi és a Szaffi zeneszerzője

A zeneszerző, karnagy, zenetanár Daróci Bárdos Tamást 87 éves korában érte a halál.

Az ismert és elismert művész 1931. szeptember 27-én született Budapesten, édesapja Bárdos Lajos zeneszerző, karnagy, zenetudós volt, olvasható az atempo.sk-n.

Daróci Bárdos Tamás zenei tanulmányait cselló hangszeren kezdte. 1958-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán, kitüntetéssel. 1961-ig a Fővárosi Zeneiskola Szervezet szolfézstanáraként dolgozott, majd ezt követően 1970-ig a Duna Művészegyüttes kamerstere, zenei vezetője volt.

Művei között tarthatjuk számon a táncegyüttesek számára írt népzenei feldolgozásokat, táncjáték-, és táncdráma-kíséreteket.

Szerzett filmzenét is, többek közt a Ludas Matyihoz, a Szaffihoz, a Tetovált nőhöz,

ahogyan színházi művekhez is komponált zenét: Koldus és királyfi, Távolban egy fehér vitorla, Telihold. Világhírű kórusművei a Üszküdárá vagy épp az Járd ki lábam.

Daróci Bárdos Tamás munkásságát, a többi között, 1974-ben Erkel-díjjal, 1995-ben Lyra-díjjal, 2001-ben Apáczai Csere János-díjjal, 2005-ben pedig KÓTA zeneszerzői díjjal ismerték el, 2007-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×