Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Bencsik András: Greta és a lábnyom

Bencsik András: Greta és a lábnyom

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ez a kis bibi.

Nincs objektíven átélt valóság. A leghétköznapibb tényt, például egy közlekedési balesetet is másként mondanak el a résztvevők és a szemlélők, emberi és érzelmi kötődéseiktől függően. Ezért nincs objektív, más szóval, független újságírás sem. Álszent és őszinte újságírás van. Az álszent újságírás úgy tesz, mintha objektív tényeket közvetítene, miközben manipulálja a valóságot.

Lásd például a genderlobbi, a migránslobbi vagy újabban a klímalobbi tevékenységét. Az őszinte újságírás nyíltan vállalja, hogy milyen érdekeket szolgál, például a nemzet többségének vagy éppen kisebbségének érdekeit, és ebből a szemszögből közvetíti a valóságot. Én ebben az újságírásban hiszek, ezt követem.

Itt van például ez a kis svéd lány, a neve nem fontos, úgyis elfelejtjük holnap, aki egy pillanatra a világ egyik legfontosabb szereplője lett, pontosan nem tudni, mi okból, mert amiket mond, azon túlmenően, hogy melegszik a klíma, ha ugyan melegszik valóban, és erről azok tehetnek, akik éppen élnek, akkora közhely, hogy nem tudunk mit kezdeni vele. Elvégre az emberiség általa is elátkozott ökológiai lábnyoma a dolog természetéből fakad. Akinek van lába, annak van lábnyoma. Lett légyen ember, ragadozó vagy éppen kérődző állat, esetleg rovar. Minden élőlénynek, amennyiben van lába, van lábnyoma. Így akarja ezt a Bölcs Természet. Így alkotta meg ezt számunkra a Föld nevű bolygóval együtt a Mindenható.

Micsoda hülyeség az, hogy most valakik elkezdenek a lábnyomok ellen hadakozni. Jönnek a klímavédők, ezek az új fanatikusok, odaállnak a legelő szélére, és bekiáltanak a füvön kérődző teheneknek: „Ha nem zabálnátok annyi füvet, nem finganátok tele metánnal a világot!” A tehenek erre hülyén néznek. Két okból is. Egyrészt mert minden tehén von Haus aus hülyén néz, másrészt mert ha tudna is gondolkodni, képtelen volna felelni arra a kérdésre, hogy ha a megzabált fűből főtermékként tehéntej lesz, amire az emberiség igényt tart, melléktermékként viszont metán, amire meg nem, akkor most mit csináljon? Ne egyen füvet? Hanem mit egyen? Egyen tejterméket, és akkor füvet fog szarni és oxigént fingani?

Úgyhogy térjünk is vissza a kis svéd lányhoz. Az a legújabb hír róla, hogy két hét alatt áthajózik Angliából New Yorkba ez a Greta Thunberg, méghozzá a monacói herceggel. A hajó annyira lábnyommentes, hogy nincs rajta vécé, csak egy kék vödör, abba kell pisilni és kakilni…, és zutty. Továbbá se ágy, se konyha, tudósított e fontos tényről a BBC. Napelemmel és szélturbinákkal energiát termelő vitorlással szelik át az Atlanti-óceánt. Az út két hétig is eltart majd. Greta a kabin nélküli hajón nincs egyedül, vele utazik édesapja, valamint Pierre Casiraghi, a monacói herceg – övé a vitorlás – és Nathan Grossman svéd dokumentumfilmes, hogy a művelt világ láthassa majd, ahogy a kis Gréta nem hagy lábnyomot az óceán vizén.

Nagy dolgok ezek. Ott kint, a lábnyommentes óceánon előre elkészített zöldséges ételeket esznek, fürödni és mosni nem lehet, de a dokumentumfilmeknek egyrészt úgysincs szaguk, másrészt ez így nagyon környezettudatos. Van itt azonban egy kis és egy nagy bibi. Greta, a papa, a herceg és Nathan bácsi a tüdejükkel oxigént szívnak be és széndioxidot fújnak ki. Ez a kis bibi. A nagy pedig az, hogy a rengeteg zöldségből, amit az út során megesznek, hát hogy is mondjam, elég sok metánt is kieregetnek a légkörbe. Olykor-olykor. Ha tetszenek érteni.

Bencsik András - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Kultúra (6) Nagyvilág (1309) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Mondom a magamét (7501) Sport (729) Tv fotel (65) Gazdaság (702) Politika (1582) Vetítő (30) Gasztronómia (539) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Történelem (17) Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Belföld (10) Heti lámpás (310) Egészség (50) Jobbegyenes (2778) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>