A gyanú szerint a 35 éves édesapa ölte meg az élettársát és a 4 éves gyereküket, majd öngyilkos lett.
A rendelkezésre álló adatok szerint a II. kerületi Zöldlomb utcában, egy társasház második emeleti lakásban a 35 éves S. Levente megölte 31 éves élettársát, és 4 éves közös gyereküket; a férfi ezután öngyilkos lett.
A budai lakás tulajdonosa 2019. augusztus 23-án 11 óra 55 perckor hívta a rendőrséget, mert nem tudta elérni telefonon a családot.
Amikor a II. kerületi járőrök a helyszínre értek, a lakásban találták meg a férfi, a nő és a gyerek holttestét.
Zoom
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást.
(Police)
Szombati frissítés: Egy késsel mészárolta le a családját
Pénteken mi is beszámoltunk a Zöldlomb utcai tragédiáról, a gyanú szerint a II. kerületi albérletben élő, 35 éves férfi ölte meg élettársát és négyéves gyereküket, majd saját magával is végzett.
A Ripost az elkövetés módjáról is értesült, úgy tudják, az elkövető egy késsel mészárolta le a családját, többször is mellkason szúrta a kisfiát, a 31 éves nőnek pedig a nyakát szurkálta össze.
A családot a környékbeliek többször is hallották veszekedni, a héten már egyszer a rendőrök is jártak náluk, ezzel kapcsolatban a BRFK annyit közölt, hogy „egy nő hívta a rendőrséget, mert állítása szerint az élettársa elvette a kulcsait. A járőrök a helyszínen meghallgatták a nőt és a férfit is, akik elmondták a rendőröknek, hogy szóváltást követően rendezték a köztük lévő vitát.”
A TV2 Tények informá­ciói szerint egy korábbi veszekedés során még a tűzoltók is kivonultak a Zöldlomb utcai lakáshoz, mert felgyulladt egy függöny.
(24.hu)
Korábban írtuk: Három holttestet találtak egy budai lakásban
A rendőrség már a helyszínen van.
Egy budai lakás tulajdonosa 2019. augusztus 23-án 11 óra 55 perckor hívta a rendőrséget, mert nem tudta elérni telefonon a bérlőit.
Amikor a II. kerületi járőrök a helyszínre értek, a lakásban három holttestet találtak.
Mivel felmerült az idegenkezűség gyanúja, emberölés miatt nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
(Police)