Homonnay Gergely államalapító Szent Istvánt gyalázó legutóbbi Facebook-bejegyzésével portálunk már foglalkozott. A Wikipédia szerint „magyar tanár, író, újságíró” foglalkozású magyar állampolgár aktivitása nem csökkent, újabb bejegyzéseivel is provokál. Legutóbbi, vasárnap délután közzétett szövege és a mellékelt kép Homonnay primitívségének újabb ékes bizonyítéka.
Nem tudom, kicsoda igazán ez a Homonnay Gergely. Nézegetem a képeit, a szövegeit, roncsolt lelkű ember lehet. Az egyik képen a Mi Hazánk logójával visszaélve tesz hitet a buzilobbi mellett, egy másik, korábbi képen zsidócsillag virít rajta (mögötte az „orbán egy geci” szlogen rövidítése), s a felirat, „never forget”. Ez az ő szivárványos értékrendje: buziimádat és zsidócsillag. Számára a buziság a szeretet csúcsa, a zsidócsillag a megalázás jelképe, amit soha nem szabad elfelejteni. Rendben. Ez az ő véleménye. De miért kell a más véleményen lévőket sértegetnie, megaláznia, miért kell mások nemzeti és/vagy vallási érzékenységébe belegyalogolnia? Mit szólna Homonnay, ha valaki a zsidócsillaggal humorkodna? Vagy Auschwitzcal, a legkorábbi wellnessközpontnak nevezve a zsidó kegyhelyként számon tartott tábort? Vagy ha valaki ugyanazt leírná Mózesről, amit ő Szent Istvánról? Mózes, a maszturbáló zsidó... Képzeljük el, micsoda ricsaj támadna a Síp utcában, külföldön is megszólalna az ismert zsidó kórus. Szent István, Jézus – az más. Róluk bármit le lehet írni, ha zsidócsillag árnyékolja a sértő mondatokat.
Zoom
Zoom
Nem tudom, Homonnay zsidó-e vagy sem. A sárga csillagos kép még nem bizonyíték semmire. Lehet, hogy csak elzsidósodott, körbemetélt agyú gój (sokak szerint ez a legveszedelmesebb fajzat). A végeredmény ugyanaz. Ő is a golgotai csőcselék leszármazottja, akár van zsidó vér az ereiben, akár nincs. A gyűlöletnek is van vérvonala.
Legutóbbi bejegyzése így szól:
Ha Jézus ma megjelenne Magyarországon, kihívnák rá a rendőrséget, mint az indiai turistacsoportra, hogy biztos migráncs.
Ha valahogy eljutna egy katolikus templomba, ő maga kergetné ki onnan Semjént és NERtársait.
És szerintem a Pride-dal se lenne baja.
Mert love is love.
Zoom
Primitív szöveg, sokszor hallottuk-olvastuk már korábban. Az a baj vele, hogy szerzője nem ismeri a Bibliát. A zsidó vallás és a kereszténység is elutasítja a homoszexualitást, ez köztudott. Jézusnak tehát igenis baja lenne a prájddal, ostort venne a kezébe, s kiverné az Andrássy útról a Homonnay-féléket. Ahogy tette ezt a templom előcsarnokában lebzselő árusokkal, amint az evangéliumban olvassuk.
Homonnay egy képet is csatolt buta szövegéhez. Ez a Jézus-kép a förtelmes, korábban már sokszor látott felirattal („Nekem is két apukám volt”) bizony törvénysértő. Kérdés, miért éppen Jézus a céltábla? Miért nem Mózes, vagy Ábrahám ősatya? Róluk nem lehetne leírni, hogy két apjuk volt?
Egyébként ajánlom Homonnay figyelmébe a mai napra rendelt evangéliumot:
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”
(Lukács, 12, 49-53)
Love is love? Dehogy. Nem békét, hanem szakadást hoztam a földre – ezt mondja Jézus, kedves Homonnay Gergely. Ne keverjük össze a szivárványos ostobaságot a jézusi tanítással.
Zoom
Az egyik, nem oly rég készült képen Homonnay az ellenzék főpolgármester-jelöltjével pózol. Karácsony Gergelyről tudjuk, ha ő lenne Budapest vezetője, a buzivonulás idején szivárványba öltöztetné a várost, s ő vezetné a züllöttség menetét. Madarat tolláról, embert barátjáról, tartja a mondás. Vajon mi a véleménye Karácsony úrnak Homonnay sértő megnyilvánulásairól? Talán ő is egyetért a Szent Jobb maszturbációs történetével, a két apukás Jézus-képpel?
Never forget – olvassuk Homonnay zsidóképén.
Mi sem felejtünk. Soha.
B. - Kuruc.info