Újabb képviselő hagyta ott a Mi Hazánkat

Újabb képviselő hagyta ott a Mi Hazánkat

Egy év után otthagyta Toroczkai Lászlóék pártját, a Mi Hazánkat Nagy Gergely, a Győr-Moson Sopron megyei önkormányzat képviselője. Nagy még jobbikosként szerzett mandátumot a közgyűlésben. A pártból tavaly nyáron lépett ki, utána csatlakozott a Mi Hazánkhoz.

Nagy Gergely az Alfahírnek megerősítette a távozás tényét.

Nem ő az első

Korábban több fontos politikus is otthagyta a Jobbikból kiszakadt pártot. Június közepén egy hétvége alatt hárman is távoztak, köztük Ferenczi Gábor, a Mi Hazánk országos alelnöke.

Azt a Mi Hazánkhoz közel álló Budaházy György ismerte el nem sokkal korábban, hogy a pártot a Fidesz segíti.

Folytatódnak a kilépések a Mi Hazánk Mozgalomból

Szabó Ákos, a párt nagykátai polgármesterjelöltje, a Mi Hazánk Ifjai alapítója egy Facebook-posztban közölte, hogy lemondott minden tisztségéről mind a mozgalomban, mind pedig az ifjúsági szervezetben, és egyben ki is lépett a Mi Hazánkból. Mint írta, "a nemzeti oldal építését, a harmadik pólus kialakítását és a "se Orbán se Gyurcsány" szlogent nem csak mondani kellene, hanem mindenkinek komolyan is gondolnia.