Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
A volt SZDSZ-es politikus szerint Orbán minimum egy félisten

A volt SZDSZ-es politikus szerint Orbán minimum egy félisten

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Pethőnek a magyarok értékrendjével (is) gondja van.

A cseh-, a szlovák- és a román értékrend jó, ott úgy-ahogy működik a liberális demokrácia, de a magyar, na az bizony a legelvetemültebb fajta. A magyar társadalom a felelős azért, hogy az Orbán rendszer működik – fejtette ki világmegváltó gondolatait Pethő Iván, egykori SZDSZ vezér a 168órában.

Természetesen a – szocialistákkal oly szívesen kormányzó – háttérbe vonultnak tűnő politikus az IMF-et sem felejti el megemlíteni. Persze nem abban a megvilágításban, hogy a ballib kormányt támogatva miként szipolyozta ki Magyarországot, hanem azt taglalja, mennyire nem volt helyénvaló megtámadni, megszüntetni áldásos tevékenységét. Mindeközben szinte fogyatékkal élőnek állítja be a magyarokat, akik azt sem tudják, mi a migráns, mondván: "A migráns ugyanis egy elvont dolog, egy fantom. Soros fantom.

Nem is tudják, ki az és mit csinált, csak azt, hogy félni kell tőle. Ellenség.

" Persze ezzel kapcsolatban "mindössze" két dolgot hagy figyelmen kívül – az alapos gyanú szerint Cavinton elvonási tünetekben szenvedő – Pethő, két apróságot, amelyek közül az egyik, hogy az illegális(!) migrációt ítéli el a magyarok (csehek, szlovákok, lengyelek, olaszok, németek...) elsöprő többsége, a másik pedig az, hogy az illegális migránsok (katonák) hordájának talpai már egyszer gázoltak magyar földön. Testközelből ismeri a magyar a problémát. De ennek a bűnös nemzetnek még ez sem elég! Autokratikus rendszert tart fenn, ami a visszavonult – bár nem tudom, akkor meg miért nyilatkozik? – politikus szerint azt jelenti, hogy "Minden érdemi kérdésben egyetlen ember szava dönt."

Ez az a pillanat, amikor világossá válik Pethő zavaros gondolatainak háttere. Ugyanis ez a kijelentése, amellyel záródik az interjú, azt sugallja, hogy ő Orbánt félistennek tekinti, de minimum emberfeletti képességekkel ruházza fel akkor, amikor azt állítja, valóban mindenben ő dönt.

Aki gittegyletnél komolyabb szervezetet vezetett, akár egy rövid ideig is, az tudja, hogy az egyszemélyes döntéshozatal csak mítosz. A jó vezető tudja, mit nem tud. A jó vezető csapatot épít és működtet, és minden érdemi kérdésben a döntéshozatalt a legkiválóbb szakemberekre bízza. Hogy Pethő is értse, nem a Kuncze-, Magyar-, Bokros-, Draskovics-, Veres-, Oszkó-, Bajnai- vagy Lamperth-félékre kell gondolni, hanem Vargára (mindkettőre!), Szijjártóra, Novákra, Pintérre, Semjénre..., sőt Matolcsyra, Poltra... Ez történik ma Magyarországon!

Nem az, ami elvtársai által elvárt volna, hogy a nyugati balliberális média vagy Soros-féle lobbi addig visít, fenyegetőzik, amíg ismét a magyar érdekeket eláruló hazai ballibek, vagy annak gyermekei nem kerülnek kormányra. Ez az, amit a magyar nép megértett, saját bőrén megérzett, ez az, ami miatt az Orbán Viktor által vezetett kormányt demokratikus választásokon valóban aligha lehet leváltani, akármennyire is ezt szeretnék a Soros-barát szervezetek, vagy a Pethő-féle kiebrudalt politikusok.

És van egy rossz hírem: ha egy vezető mögött ott áll csapata mellett az emberek döntő többsége is, erőszakos eszközökkel csekély esély mutatkozik bármilyen hatalomátvételre.

Üdvözlet, KJ

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Gazdaság (702) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Kultúra (6) Belföld (10) Mozi világ (440) Heti lámpás (310) Történelem (17) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Tereb (146) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (537) Egészség (50) Nagyvilág (1309) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Mozaik (83) Mondom a magamét (7501) Sport (729) Autómánia (61) Jobbegyenes (2778)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>