2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Azonosították két, 1944-ben Magyarországon lezuhant szovjet repülőgép legénységét

2019. augusztus 8. 11:11 MTI

Többéves kutatómunkával azonosították két, 1944-ben lezuhant szovjet repülőgép legénységét, az egyik gépen utazók emlékére pénteken táblát helyeznek el a bonyhádi szovjet katonai temetőben.

A 2013-ban indult kutatást Nagy Gábor, a pécsi Janus Pannonius Múzeum régésztechnikusa kezdte el, akinek a figyelmét egy Kanadában élő kutató hívta fel a szovjet gépek történetére.

1944. augusztus 10-ére virradó éjjel 21 szovjet repülőgép indult el szerbiai és horvátországi célpontok felé, hogy az ott harcoló partizánalakulatoknak ellátmányt dobjanak le. A hazafelé tartó úton két, amerikai gyártmányú B-25-ös repülőgépet lőttek le német vadászgépek Magyarország felett, és mindkettő legénységét ismeretlenként temették el. Az egyik gép a Tolna megyei Nagymányokon, a másik pedig a Bács-Kiskun megyei Akasztón zuhant le.

Nagy Gábor - aki a honvédség egy roncskutatójával és egy repülőgép-oktatóval végezte a kutatást - az MTI-nek elmondta: a nagymányoki becsapódás helyén már nem találtak azonosításra alkalmas roncsokat, de orosz kutatóktól kapott iratokban szereplő időpontok, helyszínek és tények elemzése, szemtanúk beszámolói alapján sikerült megállapítani, hogy melyik zuhant le Nagymányokon és melyik Akasztón. Ez lehetővé tette a két személyzet azonosítását is.

Beszámolt arról is, hogy kutatásuk nyomán az orosz hatóságok keresték az érintettek hozzátartozóit. Az akasztói gép esetében egy pilóta hozzátartozóját sem sikerült megtalálni, míg a nagymányoki gép hat pilótája közül öt esetben vezetett sikerre a keresés.

A Nagymányok közelében lezuhant gép személyzetét először a település mellett temették el, emlékművüket 1956-ban lerombolták. Ezután Nagymányokon újratemették őket, a jelenlegi, harmadik nyughelyet 1957-ben Bonyhádon, a szovjet katonai temetőben alakították ki számukra. Pénteken a bonyhádi síremléken újabb gránittáblát helyeznek el, amelyen már szerepel a hat elhunyt szovjet pilóta neve is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár