2019. július 26., 18:30

Bulgárián keresztül épül meg a Török Áramlat második szála

Bulgária és nem Görögország területén át vezet majd a Török Áramlat gázvezeték második szála Európa felé - jelentette ki Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter újságíróknak pénteken Antalyában a TASZSZ orosz hírügynökség beszámolója szerint.

torok-aramlat-2.jpg
Fotó: RTV

A miniszter, aki a kétoldalú kormányközi vegyes bizottság ülésén vett rész, azt mondta, hogy a második vezeték "Bulgárián, Magyarországon és Szerbián át épül majd".

A cső egyenesen a Fekete-tengeren át vezet majd Bulgáriába. A Török Áramlat első, a török belső piacra irányuló vezetékében 2020. január 1-jén indul el a gáz - tette hozzá.

A tervek szerint a csővezeték mindkét szálának éves kapacitása 15,75 milliárd köbméter lesz. A Kommerszant című gazdasági napilap azt írta, hogy a Gazprom a Török Áramlaton keresztül Bulgáriába és Szerbiába 2020-tól, Magyarországra 2021-től, Szlovákiába pedig 2022 második felétől szándékozik gázt szállítani.

A gázvezeték útvonala majdnem azonos a Déli Áramlatként emlegetett projektummal, amelynek megvalósítását Brüsszel washingtoni nyomásra 2014-ben akadályozta meg arra hivatkozva, hogy nem teljesíti az uniós mércéket.

Noha a Kreml szóvivője akkor még csak lehetőségként tett erről említést, Bojko Boriszov bolgár kormányfő már tavaly áprilisi moszkvai látogatásakor, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folyatott tárgyalásait követően tényként kezelte, hogy a Török Áramlat második vezetéke Bulgárián keresztül vezet majd.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.