Üzemeltetési veszteségére hivatkozva a hőség kellős közepén csökkentették a közkutak vízhozamát a sokgyermekes családok lakta utcákban - kezdi cikkét a vizet könnypatakok formájában a cigánytenyészet számára máris biztosító, kormánypénzen fenntartott, egyébként szélsőbaloldali Népszava. Alább az ajvékolás folytatása.
Hajdúhadházon éppen a nyári hőség kellős közepén csökkentették le az egyik településrészen a közkutak vízátfolyását, s így lakásonként mindössze néhány tíz literre csökkent a vízvételi lehetőség. - A kifolyó csak rendkívül lassan engedi át a vizet, az emberek folyamatosan sorban állnak, már többször hatalmas balhé kerekedett, sokan fellázadtak, hiszen gyakorlatilag a kollektív büntetés elvét alkalmazva lehetetlenítettek el családokat – mondta a Népszavának a városban élő Alföldi-Lakatos Gábor, aki korábban önkormányzati képviselőként és roma kisebbségi önkormányzati képviselőként is dolgozott. Szavai szerint nemcsak embertelen a cselekedet - rengeteg kisgyermekes család lakik a környéken - de jogilag is aggályos. A vonatkozó törvény szerint ugyanis a szolgáltatónak kötelessége lenne a vízátfolyás csökkentése előtt három nappal jelezni a lakosságnak, mi várható, ezt azonban elmulasztották: a vizet mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül állították takarékra.
Zoom
Ebben a városrészben nagyon sok olyan ingatlan van, amelyikbe még nem vezették be a vizet, vagy egy korábbi tartozás miatt kikötötték azt, az ilyen házakban élőknek az utcai közkút jelenti az egyetlen lehetőséget iváshoz, fürdéshez, mosáshoz. A környékbeliek szerint egyetlen ember miatt büntették az egész közösséget: ő valóban nem arra használta a kutat, amire felszerelték, hanem egy árkot töltött meg a kifolyó vízből, mert a gyerekek már nem bírták a nagy hőséget és szerette volna őket lehűteni. Ez a férfi a helyszínen elismerte ezt a tettét, és azt kérte a jegyzőtől, hogy semmiképpen ne büntesse a többi lakót, szabjon ki rá bírságot, amelyet haladéktalanul meg is fizet, de süket fülekre talált – mondta Alföldi-Lakatos Gábor. Az itt élők egyébként nem is álmodoznak arról, hogy egy normális strandra bejussanak, mert már a belépőjegyet sem tudnák kifizetni.
- A szűkítéshez a polgármesternek és az önkormányzatnak semmi köze, az a Hajdúkerületi és Bihari Víziközmű Szolgáltató Zrt.-hez tartozik – írta lapunk kérdésre Kiss Katalin, Hajdúhadház jegyzője, aki ennek ellenére mégis mellékelt egy önkormányzati közleményt az ügyről. Eszerint a városban egyetlen másodpercig sem szünetelt a vízszolgáltatás, s a településen jelenleg 50 közkifolyó működik. Az önkormányzat felé a vízi közmű szolgáltató július 5-én írásban jelezte, hogy az üzemeltetési veszteség a településen kimagasló mértéket öltött. A közkifolyók használata átalánydíjas, nem fogyasztás alapú, így ez a veszteség a közműszolgáltatónál realizálódik. Az észszerű ivóvízhasználat érdekében ezért a „kritikus közkifolyóknál” nyomásszűkítést vezettek be, ami összesen hat kutat érint.
- Ezek esetében a közműszolgáltató a helyszíni ellenőrzések során kiugróan magas visszaéléseket tapasztalt. A közkifolyókat gyakran öntözésre, kerti medence töltésre használták, az „elzáró szelep” kiiktatásával folyamatos vízvételre, ellenőrzés nélküli vízfolyatásra került sor – fogalmazott a jegyző. Kiss Katalin hivatkozott egy 2011-es törvényre amely szerint közszolgáltatási szerződés hiányában közműves ivóvizet a közkifolyókról vagy más vízvételi helyről rendszeresen vételező természetes személyek számára az ivóvízellátást legalább fejenként napi 20 literben kell biztosítani. Hozzátette: ezt a szintet bőven túllépték, így megfeleltek a törvényi előírásoknak.
Nem először „rendszabályoznak” a hajdúsági városban
A Népszava írta meg elsőként 2017-ben, hogy a Hajdúhadházon 85 millió forint uniós támogatással épült játszótér használatát a város vezetése előbb belépődíjhoz, majd „regisztrációhoz” kötötte, így korlátozva a környéken lakó szegény családokat abban, hogy a gyerekek használni tudják a játszóteret. A Hajdúhadházi Fiatalok csoport akkor több mint 250 aláírást gyűjtött össze annak érdekében, hogy tegyék ingyenessé a sportkomplexum szolgáltatásait. Cikkünk nyomán a nyíregyházi székhelyű Hátrányos Helyzetű Családok Országos Szövetségének elnöke vizsgálati kérelemmel fordult a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészséghez, de az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.