Amerika igen rossz néven vette, hogy a NATO-szövetséges Törökország Oroszországtól vásárolt Sz-400-as légvédelmi rakétarendszereket, s büntetésképpen Washington érvénytelenítette az F-35-ös harci repülők leszállítására vonatkozó megállapodást. Az amerikai döntés bejelentése után röviddel Ankarának üzent Szergej Csemezov, a Rosztyek nevű orosz állami hadiipari konszern vezérigazgatója, s a törökökkel közölte: ha így áll a dolog, Moszkva szíves-örömest leszállít Törökországnak saját fejlesztésű és gyártású Szu-35-ös vadászbombázókat – írja az izraeli Jiszráél Há-Jom és a török Daily Sabah című újság.
Zoom
A Szu-35 3D típusú orosz harci repülő (fotó: turbosquid.com)
Amint arról portálunk is beszámolt, Washington úgy döntött, hogy a korábbi ígéretek és a már aláírt szerződés ellenére mégsem szállít F-35-ös harci repülőgépeket a török hadseregnek. A szigorú amerikai döntést az váltotta ki, hogy az amerikai figyelmeztetések ellenére Ankara megrendelte az oroszoktól az Sz-400-as légvédelmi rakétarendszereket, amelynek egyes tartozékai már meg is érkeztek Törökországba. Megjegyezzük, hogy a legjobb közel-keleti szövetséges, Izrael már több mint egy éve megkapta az első F-35-ösöket Amerikától, sőt már be is vetette őket a környező országok ellen menetrendszerűen végrehajtott támadások folyamán.
Zoom
Szergej Csemezov, a Rosztyek vezérigazgatója (fotó: arabianbusiness.com)
A török külügyminisztérium tegnap felvette a kapcsolatot az amerikaival, s arra kérte a NATO-szövetségest, hogy gondolja meg a dolgot, s az orosz Sz-400-as légvédelmi rakétarendszer megvásárlása ellenére se mondja föl az F-35-ös harci repülők leszállítását Ankarának. Csakhogy az amerikaiak kötötték az ebet a karóhoz, mire meglepő fejlemény történt: Moszkvából tegnap megüzenték a törököknek, hogy ha Washington nem hajlandó leszállítani az F-35-ösöket, az oroszok záros határidőn belül útnak indítják az igen modern, szuperszonikus Sz-35-ös vadászbombázókat Ankarának. Az ajánlatot személyesen Szergej Csemezov, a Rosztyek nevű orosz állami hadiipari konszern vezérigazgatója, Putyin elnök jó barátja tette meg a törököknek.
Zoom
A Szu-35 Flanker-E orosz harci repülő (fotó: chechairspotters.com)
Az orosz fejlesztésű és gyártású Szu-35-ös negyedik generációs vadászbombázó az orosz Szuhoj-27 M típus továbbfejlesztése.
H. J. – Kuruc.info