A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a július 19-én elhunyt Heller Ágnes a Balatonon nyaralt, és úszás közben, a vízben érte a halál.
A rendőrség hírügynökségi megkeresésre, a Magyar Tudományos Akadémia bejelentése után közölte a filozófus halálának körülményeit. Az MTI kérdésére, miszerint több hírportál a 444-re hivatkozva arról írt, hogy Heller Ágnes a Magyar Tudományos Akadémia balatonalmádi üdülőjének strandjáról indult úszni, de ismerősei hiába várták a parton, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte:
péntek délután bejelentés érkezett, hogy egy holttestet találtak a Balatonban, a Balatonalmádi előtti vízterületen.
Az esettel kapcsolatban a rendőrök az idegenkezűséget és a bűncselekmény gyanúját kizárták, az ügyben közigazgatási hatósági eljárás indult.
Korábban írtuk: Meghalt Heller Ágnes
A 444 úgy tudja, a Magyar Tudományos Akadémia balatonalmádi üdülőjének strandjáról indult úszni péntek este, de ismerősei hiába várták a parton.
Zoom
Halálhírét a német közszolgálati tévé régiós tudósítója és az MTA is megerősítette. 90 éves volt.