Egy friss román tanulmány a magyarok igazát támasztja alá az úzvölgyi katonasírok kapcsán

Egy friss román tanulmány a magyarok igazát támasztja alá az úzvölgyi katonasírok kapcsán

Egy friss tanulmány szerint az úzvölgyi temetőben eltemetett, románnak tekintett katonák közül több nem szolgált a román hadseregben, így a dokumentum a magyar fél igazát támasztja alá - mondta Pászkán Zsolt Románia-szakértő az M1 műsorában.

Pászkán hozzátette, hogy a tanulmányt a román Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) adta ki, ezzel megmutatva, hogy vannak olyan intézmények Romániában, amelyeknél a szakmai becsület fontosabb, mint a vélt nemzetpolitikai érdekek kiszolgálása.

Hangsúlyozta:

jelenleg az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatban a magyar és román fél között nem valódi történelmi vita zajlik, hanem a magyar fél történelmi érvekkel próbál kivédeni egy politikai, etnikai támadást. 

A román politika szokása, hogy gondok idején előrángatják "a magyar ügyet", és azt éreztetik, hogy a magyarokkal szemben bármit, bármikor megtehetnek - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy az Úzvölgyében történtekkel is azt akarják bizonyítani, hogy a magyar közösség sokadrangú tagja a romániai társadalomnak.

A moldvai, Bákó megyei Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki a székelyföldi, Hargita megyei Csíkszentmárton kezelésében lévő úzvölgyi sírkertben. Június első csütörtökén több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen annak román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni azt.