Dübörög: két hónap alatt csaknem ezer kilakoltatás

Dübörög: két hónap alatt csaknem ezer kilakoltatás

Felpörögtek a végrehajtások: csak májusban 852, az áprilissal együttvéve pedig 904 alkalommal történt ingatlannal kapcsolatos végrehajtás - számolt be róla az Atv.hu. A kilakoltatások az április végi moratórium járta után pörögtek fel.

Mint ismert, az elmúlt három évben összesen közel 10 ezer otthonból és üzlethelyiségből történt kilakoltatás Magyarországon.
 
Az Országgyűlés idén májusban tárgyalhatott volna a kilakoltatásokról, de a kormánypártok bojkottálták az ülést. Mi több: ugyan a moratórium április 30-án járt le, valójában a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara szerint az idei évben a tiltás alatt is lezajlott 114 kilakoltatás.

Egy fotó többet mond minden szónál: ennyire érdekli a Fideszt az utcára kerülő magyar gyermekek sorsa | Alfahír

Rendkívüli ülést hívattak össze az ellenzéki pártok, hogy a gyermekes családok kilakoltatásának meggátolásáról szóló törvénytervezetről tárgyaljon az Országgyűlés. A Fideszt tökéletesen hidegen hagyta több ezer magyar család utcára kerülése, Gyurcsány Ferenc pedig arra használta a grátiszba kapott szereplési lehetőséget, hogy az "Európai Egyesült Államokról" beszéljen, egy szóval sem érintve a bajba került tízezreket.

Az egyik legnagyobb felháborodást kiváltó esetről június végén számoltunk be. 

Soroksáron rendőri segítséggel lakoltattak ki egy idős hölgyet. Annak ellenére tették utcára, hogy már nem is volt fennálló tartozása. Az ezzel kapcsolatos papírokat azonban a nő elmondása szerint nem volt hajlandó megtekinteni a végrehajtó.

A kilakoltatás egy négyszázezres tartozás miatt indult. A bírósági végrehajtó többszöri próbálkozás után foglaltatta le a kétségbeesett asszony házát. Csak néhány személyes tárgyát és kutyáját vihette magával, fia hamvait viszont nem.

Kilakoltatás élőben - hajnalban érkeztek a rendőrök | Alfahír

Kedd hajnalban kilakoltatás kezdődött Soroksáron. Az N1TV élő videójából látható volt, hogy jelentős rendőri készültség mellett vették el otthonát egy nőtől. Az asszony a Merkantil bankkal volt szerződésben, mígnem hónap elején tájékoztatták arról, hogy 25-én hajnalban kilakoltatják. A bírósági végrehajtó által küldött levélben előre jelezték, hogy kérvényezték a XX-XXIII.

Júliusban egy nem kevésbé felkavaró esetről írtunk: az adósok itt 4,5 millió forint hitelt vettek fel a banktól, ám 

2017-ben úgy kerültek végrehajtás alá, hogy egyrészt rendesen fizették a törlesztőrészleteknek hívott sarcot, másrészt ekkor már kifizettek 7,4 millió forintot. Ennek ellenére még így is 6,5 millió forintot követeltek tőlük.

Egy nappal a gyerek ballagása előtt lakoltatták volna ki a családot | Alfahír

Sok szomorú, megmagyarázhatatlan és döbbenetes történetet ismerünk a devizahitel-károsultakról, azonban ami Bangóné Godzsák Mónikával és családjával történt az szinte példa nélküli