eur:
395.06
usd:
366.08
bux:
65206.8
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Merüléshez készül a hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó kiemelésének munkálatait segítő dél-koreai mentőcsapat egyik tagja a Margit hídnál kiépített pontonon 2019. június 3-án. A Hableány turistahajó és a Viking Sigyn szállodahajó május 29-én késő este ütközött össze a Margit híd közelében, a turistahajó felborult és elsüllyedt, fedélzetén 33 dél-koreai állampolgárral - turistákkal és két idegenvezetővel -, valamint kéttagú magyar személyzettel. A balesetben heten meghaltak, hét embert kimentettek, 21-en eltűntek.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Kiderült, hogy találták meg a hajóbaleset gyermek áldozatát

A hatéves kislány a nagyszüleivel és az édesanyjával érkezett Budapestre.

A kiemelésben résztvevő egyik búvár, Sopronyi Richárd, aki társaival a baleset után néhány órával már a helyszínen volt, az ATV-nek arról beszélt, hogy lelkileg és fizikailag is nagyon megterhelő volt számukra a mentés 13 napja. Mint fogalmazott, ilyen jellegű összetett és elhúzódó mentésben még nem vettek részt.

A szakember arról is beszámolt, hogy eleinte a magas vízállás, és az időjárás nehezítette a munkájukat,

6 méter fölötti vízmagasságnál akkora volt a sodrás és a nyomás, mintha 8 ember teljes erőből a vízbe eresztett létrának nyomta volna,

ráadásul eleinte a hideg, esős idő, majd a hirtelen jött kánikula nehezítette a munkájukat. Kedden, a kiemelés napján pedig érzelmileg voltak nehéz pillanataik, több "szívbemarkoló jelenetet" éltek át. Példaként említette, hogy

a katasztrófa egyetlen gyermek áldozatának, egy 6 éves kislánynak a holttestét az anyja az ölében találták meg.

A búvár arról is beszélt, hogy az elmúlt két hét történései a következő napokban fognak leülepedni, és csak utána fogják majd feldolgozni.

A hajókatasztrófával kapcsolatos összes hírünket ITT találják.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 07:57
×
×
×
×