A szigorú abortusztörvény miatt a Disney fontolgatja Georgia állambeli forgatásai befejezését – írja a BBC. A stúdió vezérigazgatója elmondta, a törvény miatt "nehéz lesz folytatni" a munkát.
"Sokan, akik a produkcióinkon dolgoznak, nem akarnak az államban forgatni. Figyelembe kell vennünk az igényeiket" – mondta Bob Iger (aki egészen véletlenül a kiválasztottak népes családjához tartozik - a szerk.).
A jelentős adókedvezmények sok nagy produkciót vonzanak Georgiába, itt forgatták többek között a Fekete Párduc és a Bosszúállók: Végjáték című kasszasikereket.
Georgia republikánus kormányzója, Brian Kemp májusban írta alá az úgynevezett szívdobbanástörvényt, mely csak abban az esetben teszi lehetővé a terhesség hatodik hete után a "megszakítást", ha az anya élete veszélyben van. A törvény várhatóan január elsején lép életbe, ha addig bírósági döntések nem állják útját.
A georgiai törvény óriási felháborodást keltett Hollywoodban. A Netflix streamingszolgáltató azt közölte, "újragondolja" az államba tervezett munkákat.
Filmcsillagok, köztük Amy Schumer, Ben Stiller, Christina Applegate és Alec Baldwin levelet írtak a kormányzónak, amelyben tudatták vele, hogy "megtesznek mindent, ami hatalmukban áll, hogy a filmes munkákat olyan államokba vigyék, amelyek biztonságosabbak a nők számára".
Kristen Wiig színésznő, író, producer a CNN-nek megerősítette, új filmje forgatását más államba helyezték át. Az Amazon új produkciója, a The Power számára pedig már nem keresnek Georgiában helyszíneket.
Jason Bateman filmszínész, két Georgiában forgatott sorozat, az Ozark és a The Outsider színésze a The Hollywood Reporternek azt mondta: "nem fogok Georgiában vagy bármely olyan más államban dolgozni, amely ilyen szégyenletesen csorbítja a nők jogait".
"Most nagyon gondosan megvizsgáljuk a helyzetet. Nem látom, miért lenne célszerű folytatnunk az itteni munkákat" – mondta Bob Iger.
A Disney kivonulása nagy csapást mérne Georgiára, ahol több mint 90 ezren dolgoznak a filmes és tévés produkciókon, melyeket az akár 30 százalékot is elérő adókedvezmény vonzott az államba.
(MTI nyomán)