Ma 2024 május 06. Ivett, Frida napja van. Holnap Gizella napja lesz.
Szél Bernadett lehet a Momentum főpolgármester-jelöltje

Szél Bernadett lehet a Momentum főpolgármester-jelöltje

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Jurák Kata jelenti - Szél cáfol, Fegyőr lebegtet...

Szél Bernadett lehet a Momentum főpolgármester-jelöltje – tudta meg portálunk egy névtelenséget kérő, párthoz közelálló forrástól. Ennek fényében viszont már nem is annyira elrugaszkodott Tamás Gáspár Miklós tegnapi ]]>publicisztikája,]]> aki szintén arról ír, hogy az LMP egykori társelnöke lehet a Momentum aspiránsa. Az EP-választáson szerzett két mandátum megszerzését követően ugyanis Fekete-Győr Andrásék bejelentették: a Momentum saját főpolgármester-jelölttel rukkolhat elő. Hiába élteti tehát az ellenzéki sajtó az immár Gyurcsány Ferenc által is támogatott MSZP-s, P-s jelöltet, Karácsony Gergelyt, nagy egymásnak feszülés és sok dráma várható Budapesten az ellenék berkeiben. FRISSÍTÉS: Közben Szél Bernadett sajtófőnöke avval a tömör nyilatkozattal kereste meg szerkesztőségünket, hogy “Szél Bernadett idén semmilyen posztért nem indul.” Fekete-Győr András közben nyilatkozott az ellenzék házi “előválasztó” portáljának, az Indexnek, a cikkíró úgy foglalja össze a szavait: “Nem lehet kizárni, hogy a Momentum, vagy más részről, akár a civil szférából valaki benevez az előválasztásra Karácsony Gergellyel szemben.”

Már a héten eldőlhet, hogy a Momentum indít-e saját főpolgármester-jelöltet az őszi választásokon – minderről a ]]>24.hu]]> számolt be kedden. A lapnak Fekete-Győr András, a párt elnöke arról is beszélt, hogy egészen biztosan átgondolják majd az eddigi ellenzéki megállapodásokat. Mint ismert: áprilisban a Momentum Budapesten összefogott az MSZP-Párbeszéddel és a DK-val, és leszögezték, hogy az előválasztás győztesét fogják támogatni Tarlós Istvánnal szemben. Az áprilisi megállapodást Fekete-Győr tájékoztatása szerint abban a szellemben kötötték, hogy május 26-a után esetleg új pártokkal kiegészülve átgondolják az egészet. Most viszont úgy tűnik, hogy a két mandátum megszerzése arra ösztönözheti a Momentumot, hogy saját jelöltet állítsanak, aki – egy párthoz közeli forrás szerint – valószínűleg az LMP-ből ejtőernyőző Szél Bernadett lesz. Szél annak ellenére, hogy azt nyilatkozta: nem csatlakozik a Momentumhoz, mégis jelentős aktivitással vesz részt a párt rendezvényein. Megjelent például  – hűséges társával, Hadházy Ákossal természetesen – a Momentum eredményváróján, és kampányolt Donáth Annának is. 

Ez viszont jelentősen átfestheti az ellenzéki palettát, hiszen az Index, a 444 és a HVG már az EP-választást követő napon önkéntes kampányba kezdett Karácsony Gergelyt éltetve, a balliberális tömjénhez Gyurcsány Ferenc hétfői bejelentése is jelentős muníciót adott. A Demokratikus Koalíció elnöke ugyanis közölte, hogy a zuglói polgármester mögött négy párt, a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd áll, amelyek erről írásos megállapodást is kötöttek. Szavai szerint nincs ok arra, hogy bármelyikük is „elbizonytalanodjon (…) Karácsony Gergely támogatásában” – bár ekkor még nem tudhatott arról, hogy a Momentum újragondolja a megállapodást és esetleg önálló jelöltet állít. Izgalmas adalék, hogy a Momentum álláspontja is ingatag, ha Gyurcsányékról van szó. Bizonytalanságukat az is jól mutatja, hogy Fekete-Győr András nemrégiben még arról beszélt, hogy

Gyurcsánynak el kéne takarodnia a közéletből,

ma viszont ]]>az Azonnali.hu]]> kérdésére válaszolva azt mondta, hogy akár az együttműködés is elképzelhető a Demokratikus Koalícióval. Úgy fogalmazott:

az Európai Parlamentben Dobrev Klára és további három DK-s képviselő fog dolgozni. Szerintem ők kiváló kampányt csináltak, több vitán is részt vettünk velük. Le a kalappal a kampányuk előtt, együtt fogunk velük tudni működni az Európai Parlamentben. 

Ide kapcsolódik, hogy Gyurcsány már arról beszélt az ATV-ben: a szocialisták helyett az ALDE, azaz a Gui Verhofstadt által fémjelzett liberális frakcióba ülnek majd az EP-ben, amihez Emmanuel Macron formációja is csatlakozik majd. Informátorunk mindemellett arról is beszélt, hogy a Momentum kampányában az ALDE is segített: social marketing tanácsadókkal turbózták fel a nolimpiásmozgalomból kinőtt pártot. Ezt alátámaszthatja az is, hogy az általunk megkérdezett hazai social marketing szakember véleménye szerint a korábbi kampányaikhoz képest látványos a Momentum fejlődése, akik most a lehető legmainstreamebb üzenetekkelkampányoltak, intenzív és szegmentált hirdetésekkel célozták meg a 45 év alatti korosztályt a közösségi média exkluzív hirdetési csatornáin, akiket így tudtak  mobilizálni. Azonban az kérdéses, hogy ezt a heterogén szavazói bázist milyen üzenetekkel képesek egyben tartani, ha egyáltalán képesek lesznek rá.

SZÉL BERNADETT TAGADJA, HOGY BÁRMILYEN POSZTÉRT RINGBE SZÁLLNA

Közben megkereste a PestiSrácok.hu Pusztai Emese, Szél Bernadett sajtósa, azt az üzenetet tolmácsolva, hogy Szél idén “semmilyen posztért nem indul el”. Hozzá kell tenni, hogy a PS információi sem arról szóltak, hogy elvállalta volna a felkérést, hanem arról, hogy az LMP egykori társelnökének a neve e tekintetben is forog a Momentumban.

INDEX: A MOMENTUM ÚJ FŐPOLGÁRMESTER-JELÖLTET TALÁLHAT

Az ellenzéki összefogás nagy keltetőgépe, az Index rögtön igyekezett helyre tenni az ügyet, kiemelve, hogy “sajtóhírek” szerint az EP-választáson eddigi támogatottságát megtöbbszöröző Momentum nem feltétlenül Karácsony Gergelyt fogja támogatni a főpolgármester-választáson. A ]]>hosszú kremlinológiai szakcikk]]> idézi is Fekete-Győr Andrást, így fogalmazva:

(…) A Momentum Budapesten alig maradt el a DK-s második helyezés eredményétől, és a Momentum további három kerületben is 15 százalék fölötti eredménnyel lett harmadik, azaz komolyan mérhető tényező. A sajtóban már felmerült, hogy emiatt akár a közös ellenzéki főpolgármester-jelölt momentumos támogatása is megkérdőjeleződhet. Fekete-Győr nem kommentálta a híreket, nem mondta, hogy saját jelöltet keresnek, csak megismételte, hogy először a pártjával tárgyalják meg a részleteket, és azt a főpolgármester-jelöltet fogják támogatni, aki megnyeri az előválasztást. Nem lehet azonban kizárni, hogy a Momentum, vagy más részről, akár a civil szférából valaki benevez az előválasztásra Karácsony Gergellyel szemben.

PestiSrácok.hu, fotó:Horváth Péter Gyula/PS

Jurák Kata - ]]>www.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (11) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2796) Tv fotel (65) Vetítő (30) Sport (729) Nagyvilág (1310) Mondom a magamét (7580) Történelem (18) Tereb (146) Mozi világ (440) Gazdaság (707) Politika (1582) Heti lámpás (312) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Autómánia (61) Kultúra (9)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>