Az Ikea megkezdte a napelem modulok értékesítését Svédországban

A bútoróriás 2025-re világszerte, minden áruházában forgalmazni fog napelemeket.

A vállalat tárgyalásokat folytat potenciális partnereivel és egy beszállítóval a napelem modulok Svédországban terveik szerint ez év őszétől induló értékesítéséről. Mindennapi napelemünk: a Ikea Solstrale panelei beköltöznek otthonunkba. A világ legnagyobb bútor viszontértékesítője, az Ikea idei nyarat követően megkezdi a „Solstrale” fotovoltaikus modellek értékesítését hazájában. A svéd gyökerű multinacionális cég azt közölte, hogy hasznosítani kívánja a napelem panelek értékesítésével kapcsolatos németországi tapasztalatait – ahol problémákba ütközött az egyik fogyasztóvédelmi szervezet fellépése nyomán – valamint az Olaszországban, Belgiumban, Hollandiában és Lengyelországban szerzetteket. „A legutóbbi évek pozitív fejleményei, nem utolsósorban az egyszerűsödő szabályozások és a kedvezőbb megtérülés azt jelentette, hogy Svédországban nagyon kedvezővé váltak a feltételek a napelemekbe történő befektetések számára” – ismertette Jonas Carlehed, az Ikea Csoport Svédországban dolgozó fenntarthatósági vezetője.

Az utóbbi két évben a svéd kormány kedvezőbbé formálta a napenergiával kapcsolatos szabályozásokat, és több alkalommal is növelte a háztetőre szerelhető napelemek után járó kedvezményeket. Az Ikea azt közölte, hogy tárgyalásokat folytat a jövőbeli beszállítókkal és partnerekkel a Svédországban kínálandó Solstrale ajánlat kapcsán. A megfelelő partner megtalálása segíthet a Németországban felmerült esethez hasonló problémák elkerülésében, ahol a fogyasztóvédelmi szervezet, a Verbraucherzentrale NRW álláspontja szerint az a napelem ajánlat népszerűsítését szolgáló hirdetési kampány félrevezető, nem eléggé egyértelmű az Ikea szerepét, és partnere, a Solarcentury Microgen (Germany) GmbH szerepét illetően.

Ambiciózus tervek

Nyilatkozatában az Ikea még hozzátette, hogy tervezi a Solstrale értékesítések valamennyi piacán történő bevezetését 2025-ig. „Segíteni szeretnénk vásárlóinkat abban, hogy otthonukban megtermelhessék saját megújuló energiájukat, ami kedvező a klímának és a pénztárcájuknak egyaránt” – jelezte a vállalat. Az Ikea Svájcban és az Egyesült Királyságban is értékesít napelem modulokat. A Signe Antvorskov Kraggal – az Ikea otthoni napenergia ágazatának globális fejlesztési vezetőjével nemrégiben készült interjúban – a pv magazine szerkesztője, Becky Beetz beszélgetett a lapos csomagolásáról ismert Ikea fotovoltaikus üzleti modelljéről, írta az mnnsz.hu. 

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.