eur:
395.39
usd:
366.42
bux:
65496.49
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Pixabay.com

Médianéző - Elvitte a Facebookot a Fidesz

A Facebookon továbbra is a Fidesz mozgósít a legjobban, az ellenzéki pártok közül a Gyurcsány-párt a leghatékonyabb, az MSZP és a Jobbik kampánya pedig összeomlott - állapította meg a Médianéző Központ felmérése.

A vizsgált időszakban az internetes közösségi felület 1,1 millió interakciójából 643 ezret, vagyis 59 százalékot generált a kormánypárt. Az eredmény a korábbi elemzésekkel összehasonlítva azt mutatja, hogy

a Fidesz megőrizte az előnyét, az ellenzék pártjai nem tudták csökkenteni a mozgósítási hátrányukat.

Az összegzés szerint a DK 182 ezer interakciót elérve 17 százalékot tudhat a magáénak, amivel nem csupán a második lett, de még növelte is az előnyét a többi ellenzéki párttal szemben. A Médianéző Központ a versenytársak kudarcának tulajdonítja, hogy a harmadik helyre 93 ezer interakcióval a Párbeszéd került.

A Jobbik korábbi 14 százalékos részesedése 6 százalékra esett vissza a kampányhajrában, és ugyanilyen eredményt, 68 ezer interakciót ért el az MSZP is.

Utóbbiak közösségi oldalait folyamatosan hagyják el a követők, a szocialistákat naponta átlagosan 10-en, a Jobbikot 67-en. A rangsort - tették hozzá - a magukat modern, fiatalos pártnak bemutató Momentum és LMP zárja 3 százaléknyi, illetve 1 százaléknyi aktivitással.

Médianéző Központ kiemelte, hogy

a pártok teljesítménye összehasonlítható és pontosan mérhető a bejegyzésekhez kötődő interakciók alapján.

Az elemzés a Fidesz, a DK, a Párbeszéd, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik hivatalos Facebook-oldalaihoz kapcsolódó kedveléseket, megosztásokat, kommenteket vizsgálta május 11. és május 24. között.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×