Nyitókép: Nemzeti Sport

 

A pénzügyi fair play (FFP) megszegéséért a lehető legnagyobb büntetéssel súlythatják az angol bajnokot. Ez pedig nem más, mint az idei Bajnokok Ligája sorozatból való kizárást. A hírt az amerikai sajtó szellőztette meg. A New York Timer szerint miután a Citynél elkezdtek attól tartani, hogy nem fognak megfelelni a pénzügyi fair play előírásainak, létrehoztak egy „zárt kifizetési kört”.

 

Ebben az ADUG, azaz a klub tulajdonosa, az Abu Dhabi United Group egy harmadik félnek fizetett, hogy az fizessen a klubnak a játékosok arculati jogaiért. A „Longbow-projekt” névre keresztelt ügylet éves szinten 13–15 millió euró közötti bevételt generált a klubnak – számol be róla részletesebben a Nemzeti Sport.

 

Az UEFA ezt követően egy független vizsgáló bizottságot állított fel az ügy megoldása érdekében.

 hirdetes_810x300  

 

„Eme munkacsoport tagjai két héttel ezelőtt találkoztak a svájci Nyonban, hogy levonják a következtetéseket. A vizsgálóbizottság vezetője Yves Leterme, Belgium korábbi miniszterelnöke. A New York Times azt írja, kezdeményezik, hogy a Manchester Cityt legalább egy idényre zárják ki a Bajnokok Ligájából. Az elmúlt nyolc Premier League-idényből négyben bajnoki címet nyerő Man. City tulajdonosa, az Egyesült Arab Emírségek uralkodójának testvére, Manszúr sejk milliárdokat invesztált a klubba – azóta az egyik legnagyobb és legsikeresebb csapattá vált” – közli a New York Times értesüléseit a magyar sportnapilap.

 

Azt egyelőre nem tudni, hogy a Bajnokok Ligájából való kizárás már a következő idényben, vagy csak a 2020–2021-es kiírásban lép érvénybe. Az UEFA-t viszont szorítja az idő, hiszen a BL-selejtezők már júniusban elkezdődnek, így viszonylag záros határidőn belül véglegesítenie kell a szankciót, mivel a Manchester Citynek jogában áll fellebbezni (ha úgy alakul) a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) is.

 

A Manchester City kedden kora délután közleményt adott ki a New York Times riportjára reagálva.

 

„A klub mindenben együttműködik az UEFA vizsgáló bizottságával, és bízik annak elhivatottságában és függetlenségében. A New York Timesban megjelent bennfentes információk rendkívül aggasztóak. Azt engedi sejtetni, hogy a Manchester City hiába bízik a független bizottságban, vagy hogy nem a megfelelő emberek alkotják a munkacsoportot, amely a klub jó megítélésének lerombolásán dolgozik. Vagy mindkettőt. Az általunk közzétett beszámolók teljesek és hitelesek. A klub ellen felhozott vádak teljesen hamisak, amit bizonyít a vizsgáló bizottsághoz eljuttatott jelentésünk is.”

 

Az angol bajnokságot idén nagyon szoros hajrában, a Liverpool ellenében az utolsó fordulóban végül a City nyerte.

 

Nemzeti Sport, Körkép.sk

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!