Nyitókép: szekelyhon.ro

 

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) állásfoglalásban ítélte el, hogy a marosvásárhelyi táblabíróság példátlan nagyságú bírságot rótt ki a székelyföldi Korond község polgármesterére a községháza homlokzatára kiírt Községháza felirat miatt.

 

Az ernyőszervezet a honlapján tette közzé állásfoglalását a korondi üggyel kapcsolatban. Leszögezte: a korondi önkormányzat és Katona Mihály polgármester nem követett el törvénysértést, hiszen a magyar feliratok ilyen típusú használatát egyetlen romániai törvény, európai vagy nemzetközi megállapodás sem tiltja.

 

A FUEN határozottan elítél az országos és európai jogszabályok romániai alkalmazásának a korlátozását és a kisebbségi közösségek megfélemlítésére irányuló kísérleteket – közölte a szervezet. Hozzátette: az Európai Uniónak törvényes választ kell adnia az efféle helyzetekre. Emlékeztetett rá, hogy a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezés célja, hogy uniós védelmet biztosítson az európai nemzeti közösségeknek. Az európai kisebbségvédelmi kerettörvény elfogadása garantálná, hogy az európai kisebbségek akadálytalanul használhassák anyanyelvüket, szimbólumaikat, és megelőzné a mostanihoz hasonló visszaéléseket.

 hirdetes_810x300  

 

Az RMDSZ hírlevele Vincze Loránt FUEN-elnököt is idézte, aki kijelentette: „Romániában ki nem mondott, de következetesen követett érdek megfélemlíteni és ellehetetleníteni a magyarság identitásának kifejezését. Ez ellen határozottan tiltakozunk!”

 

A korondi bírságolás a székelyföldi magyar jelképek és feliratok ellen hadjáratot folytató, perek tucatjait futószalagon megnyerő Dan Tanasa blogger és az általa vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) feljelentéseinek a következménye.

 

A bíróság egy jogerős ítélet végrehajtásának elmulasztásaként értelmezte, hogy a polgármester – az ADEC korábbi keresete nyomán kimondott ítélet következtében – eltüntette ugyan a korondi községháza homlokzatáról a Primaria – Községháza feliratot, de helyette a Casa comunala – Községháza feliratot festette fel ugyanoda.

 

Százezer eurós pénzbírságra ítéltek egy erdélyi polgármestert a magyar felirat miatt

 

A marosvásárhelyi táblabíróság hétfői ítélete szerint Katona Mihálynak a bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő összeget, azaz 416 lejt (28 ezer forint) kell kifizetnie 2016. október 21-től számítva minden egyes napért, ami „Községháza” felirat eltávolításáig eltelik. A bíróság arra is kötelezte a polgármestert, hogy napi 100 lej késedelmi díjat is fizessen a panaszosnak, azaz Dan Tanasa egyesületének mindaddig, amíg a magyar felirat le nem kerül a községházáról. Ez azt jelenti, hogy Katona Mihálynak akkor is 456 ezer lej (30,8 millió forint) körüli összeget kell kifizetnie, ha azonnal eltávolítja a feliratot.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!