Hej, ha egyszer az életben Ferenc testvér jókor lenne jó helyen!

Lássuk, mire is gondolok:

Minap Ferenc testvér „cikket” írt a FAZ-ba (milyen jól beleillene ebbe a FAZ-ba egy S!), amelyben többek között ezt fejtegette:

Tamás fiam pár éve volt tizennyolc éves. Talán azért is, mert korábban egy évig Németországban tanult, lelkes Bayern München rajongó lett. Születésnapjára ezért elvittem Münchenbe, hogy megnézzünk egy Bayern-Dortmund meccset. Metróval mentünk ki az Allianz Arénába. A kocsikban a két szurkolótábor jól felismerhető volt. Legnagyobb meglepetésemre a két tábor tagjai nem bántották egymást. Voltak szellemes beszólások, csípős humor. És sok nevetés. De nem volt ellenségeskedés - egyszerűen készültek kedvenc csapataik összecsapására. Nekem ez a barátságos civódás csaknem szürreális volt.

Nálunk Magyarországon az örök rivális csapatok szurkolótáborai hasonló esetben véresre vernék egymást és összetörnék a metrószerelvényt. 

Eddig az idézet, s persze a magyarországi szurkolók szörnyűséges magatartásáért Orbán a felelős.

Ferenc testvér nevezetes FAZ-sága hamar szemet szúrt másnak is, így például még aznap reagált a Mandineren Jerez Julio, érdemes megismerkedni hibátlan összefoglalójával: 

Elnézett házszám: Gyurcsány esete a német focival

Gyurcsány Ferenc szerint a magyar szurkolók jellemzően véresre verik egymást, ha találkoznak, bezzeg a németek együtt nevetnek.

Gyurcsány Ferenc immáron második levelét írta meg Németországba, a német nyilvánosságnak szánva, ezúttal a FAZ-ban jelent meg írása. Azonban az általa felfűzött gondolatmenetbe egy kis hiba csúszott.

„Metróval mentünk ki az Allianz Arénába. A kocsikban a két szurkolótábor jól felismerhető volt. Legnagyobb meglepetésemre a két tábor tagjai nem bántották egymást. Voltak szellemes beszólások, csípős humor. És sok nevetés. De nem volt ellenségeskedés – egyszerűen készültek kedvenc csapataik összecsapására. Nekem ez a barátságos civódás csaknem szürreális volt. Nálunk Magyarországon az örök rivális csapatok szurkolótáborai hasonló esetben véresre vernék egymást és összetörnék a metrószerelvényt.”

Most már a német olvasók is rájöhetnek, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke egy másik bolygón él, és az általa leírtak nemhogy a józan ésszel mennek szembe, hanem a valósággal sincsenek köszönő viszonyban.

Németországban a kora kétezres évek elején egy hatalmas átalakulás ment végbe a profi labdarúgásban, aminek eredményeképpen a Bayern Münchenen túl is több klub jegyzett lett az európai futballban. Nemzetközi kupasikerek mellett az is jelezte ezt, hogy egyre több német csapat indulhatott a különböző európai megmérettetésekben: a tévés jogdíjak emelkedése mellett nemzetközi színtéren (nem csak a válogatott mérkőzések körül) egyre többször fordult elő az is, hogy német csapatok szurkolói verekedtek össze a külföldi csapatok szurkolóival.

Ahogy azonban a 2010-es évek közepére a német futball csillaga leáldozott és kezdett kiesni a Bundesliga az európai topligákból, úgy vált a német stadionokban, és stadionok környékén mindig is jelenlévő erőszak hazai, azaz „belnémet” problémává.

Ellentétben Magyarországgal – ahol 2010 után éppen ellentétes folyamat volt tapasztalható a futballstadionokban és tágabb környezetükben, ugyanis a BM-nek, az MLSZ-nek és a futballklubok közös erőfeszítéseinek köszönhetően a ’90-es évekhez képest nagyon visszavetették a futballszurkolói kultúrát –, az egyik legnagyobb gond a német labdarúgás környékén jelenleg az, hogy elharapózott az erőszak, minden biztonsági intézkedés és (roham)rendőri jelenlét ellenére.

És ez már nem csak a szurkolótáborok belügye, ugyanis egyre többször fordul elő, hogy családos emberek sérülnek meg ezekben a jelenetekben, akár a stadiontól igen távol. Az antifa tüntetések hevességére hasonlító összecsapások többször változtatták már a német nagyvárosok belvárosát csatatérré.

Azt sem lehet igazán mondani, hogy mindezt „náci” elemek számlájára lehet írni, ugyanis a legtöbb német szurkolótábor baloldali gyökerű, inkább kiállnak a multikulturalizmus mellett, mintsem ellene (lásd a Refugees Welcome molinókat a német stadionokban), és sok közöttük a migrációs hátterű fiatal. Persze, a szélsőjobboldal is jelen van és képes balhéra, s nem csak a keleti tartományokban: például legutóbb a chemnitzi események kapcsán is sok dortmundi futballszurkoló kezdett balhéba.

Azt nem tudom, hogy Gyurcsány Ferenc mikor volt legutóbb magyarországi futballmérkőzésen, de azt tudom, hogy a német futballpályák környezete jelenleg veszélyesebb zóna a magyarokénál (nem elfeledve persze a mérkőzések látogatottsági adatai közötti meglévő, egy-két nagyságrendbeli különbségeket) .

Legközelebb, ha Gyurcsány Ferenc a németeknek ír a német valóságról, akkor azt úgy írja, hogy köszönőviszonyban legyen a valósággal. Goethe népe ugyanis nem sok Werther, és észreveszik a sárga nadrágot akkor is, ha éppen barnának írják le.

Julio kolléga mondandójához nehéz lenne bármit is hozzáfűzni, így aztán nem is én, hanem az élet fűzi hozzá a folytatást. Az élet pedig ismét a Mandineren keresztül szólal meg, kérjük Ferenc testvért, erősen figyeljen, íme:

]]>https://mandiner.hu/cikk/20190310_hallgattak_gyurcsanyra_nemet_drukkerek_kozosen_unnepeltek_a_nonapot]]>

Gondolom, önök is gyötrődve keresik a megfelelő jelzőt, amely méltó módon fejezné ki Ferenc testvér lényének legbelső lényegét. Én is így vagyok ezzel, ám hiába. A jelzők is sorra elesnek, s „hasonlat felötlik, mit sem ér, eldobom”…

Marad az egyetlen: Ferenc testvér egy FA(s)Z.

S mint ilyen, igazán megérdemelné, hogy egyszer ott legyen az egymást békésen froclizó német szurkolótáborok között. Lobogtathatná a FAZ-t, és kiabálhatná, hogy „testvérek! Ne bántsátok egymást! Én vagyok itt, a FA(s)Z! Ám ha egy mód van rá, Tamás fiát oda ne vigye magával.

]]>Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>