eur:
393.93
usd:
365.04
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tervezett átalakítása ellen tüntetnek az Akadémiai Dolgozók Fóruma Élőlánc a tudományért címmel meghirdetett demonstrációjának résztvevői az MTA székháza előtt Budapesten 2019. február 12-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Letelt a határidő – nem pályáztak az MTA kutatóintézetei

Nem pályáztak az akadémiai kutatóhálózatok az ITM tudományfinanszírozási programjára, mert nem kapták meg az írásos garanciát a költségvetésben szereplő alapfinanszírozás átutalására.

Február utolsó napján lejárt az a határidő, ameddig az akadémiai kutatóintézetek pályázhattak volna az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal tudományfinanszírozási programjára. Az egyetemi és állami kutatóhálózatok beadták pályázataikat, az akadémiai kutatóhálózatok azonban nem.

Az MTA állásfoglalása szerint azért, mert

a 28 milliárd forintos keretösszegből szerintük 17 milliárd forint a kutatóhálózatok alapfinanszírozására az állami költségvetésbe foglalt támogatás,

amit az ITM az év eleje óta nem fizet ki az érintetteknek.

Lovász László, az MTA elnöke és az intézmény elnöksége korábban ahhoz a feltételhez kötötte a pályázatok benyújtását, hogy Palkovits László innovációs és technológiai miniszter írásos garanciát adjon a törvényileg előírt alapfinanszírozás biztosítására, ám ez – sajtóhírek szerint – a pályázati határidő lejártáig nem történt meg. Így az akadémiai kutatóhálózatok nem adták be pályázataikat, munkájukat továbbra is az MTA tartalékaiból finanszírozzák.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó volt ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: határozott pluszban zárt a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedett a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként, melynek hatására kilőtt az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×