eur:
394.42
usd:
370.32
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Elkerített építési terület az Erzsébet híd pesti felhajtójánál 2018. szeptember 5-én. A kéménymentes belváros projekt keretében a Főtáv Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. a Rác fürdőtől a Városház utcáig, az Erzsébet hídon át haladó stratégiai távhővezetéket épít ki.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Különleges épületre bukkanhattak az Erzsébet hídnál

Vélhetően a Szent Mihály kápolna néven ismert egykori épület egy újabb részét találták meg a Főtáv földmunkálatai közben az Erzsébet híd pesti lehajtójánál. A budai oldalon korábban egy pincerendszerre bukkantak – mondta el a feltárást vezető régész.

Ahogy a pesti, úgy a budai oldal is folyamatosan lakott a római kortól kezdve – mondta az InfoRádiónak Szolnoki Tamás, a Budapesti Történeti Múzeum régésze. Mindkét városrészben kerülnek elő – döntően 18-19. századi – falazatok. Amikor ezeket építették, átvágták a korábbi, közép- vagy török kori építményeket – tette hozzá.

Az Erzsébet híd budai lehajtójánál olyan újkori pincékre leltek, melyek előkerülése mind a beruházó, mind a szakértők számára meglepetés volt – hangsúlyozta a régész.

  • Kerámiaedényeket,
  • fémtárgyakat és
  • üvegleleteket

is találtak, melyek a mindennapi élet használati tárgyai voltak.

Szolnoki Tamás elárulta: a leletek a Budapesti Történeti Múzeumba kerültek, itt restaurálják őket.

A pesti oldalon még csak most kezdődtek el a földmunkák, így még sok tárgy kerülhet elő az ásatás során – mondta a szakértő, aki szerint a terep izgalmas, hiszen a 18-19., majd a 20. században is ráépítettek a területen álló korábbi épületekre.

Egyelőre a Szent Mihály kápolnaként ismert épületegyüttes falát találták meg.

„Ezt pontosan még nem tudjuk tisztázni, csak valószínűsíteni tudjuk” – fogalmazott. Szolnoki Tamás kiemelte: ez egy olyan középkori épület, amit az 1300-as évektől kezdve a híd megépítéséig használtak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×