Tűz ütött ki a Ráday utcai kollégiumban

Az épület több helyisége a tűz martaléka lett. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.

Húsz gépjárművel több mint hatvan fővárosi tűzoltó dolgozik az oltáson. A rajok a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett körülhatárolták a tüzet, így az továbbterjedni nem tud. Az oltást tizenöt vízsugárral végzik. A környező épületeket ki kellett üríteni. Melegedőnek megnyittatták az Önkormányzat épületét a Bakáts tér 14. szám alatt, illetve a Közterület Felügyelet Ferenc körút 8. szám alatti irodáját. A rászorulókat fogadja még a Patrona Hungariae Gimnázium is (Knézich utca 3.).

A környéken este 11 órakor még mindig hatalmas a füst, a 3 emeletes épület több szintje is kigyulladt. A tűzoltás közben egy elhunyt embert találtak a harmadik emeleten, a lépcsőfordulóban.

Frissítés (00.25):
A tűzoltórajok az éjszakai órákra megakadályozták a tűz továbbterjedését, majd eloltották a lángokat. A még izzó részek felderítésén most is dolgoznak. 

A Ráday utca 28. szám alatt található a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöki hivatala, levéltára, a Ráday Könyvtár, a Török Pál Kari Könyvtár és a Bibliamúzeum is. A Ráday Kollégiumban  a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán és más egyetemeken tanuló diákok élnek.

Frissítés (csütörtök, 8.58): jelenleg az épület statikai vizsgálatát végzik, további intézkedésig nem lehet bemenni.

Forrás: katasztrofavedelem.hu, origo.hu, MRE Kommunikációs Szolgálat
Fotó: Mihádák Zoltán/MTI/MTVA, Kalocsai Richárd, Fehér Soma