Válságban a klasszikus „Szarvasi” cég

A többség a kávéfőzőkről ismerheti, pedig az egyik legmenőbb ikeás lampát is ők gyártották.

A többség a kávéfőzőkről ismerheti, pedig az egyik legmenőbb ikeás lampát is ők gyártották az utóbbi időben. Most azonban súlyos gondban van a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.

A cég nyár óta 200 dolgozót küldött el, pedig a 66 éves társaság tavaly másfél milliárd forintból fejlesztette lámpagyárát – írja a napi.hu. A lap szerint a vezetőség októberében leállította a beruházást és az eszközök értékesítése mellett döntött.

A cég likviditási problémákat jelölt meg a háttérben, legalábbis ez derül ki Bodó Sándor pénzügyminisztériumi államtitkár írásbeli válaszából, amelyet Stummer János jobbikos országgyűlési képviselő Mi lesz a szarvasi "vasipari" dolgozóival? című kérdésére adott.

Kiderült viszont, hogy állami menőövet nem kap a cég.

A lap szerint a cég likviditási gondjait a lámpagyártás piaci környezetének megváltozása, egyes termékek veszteségessé válása és az új, nagy volumenben gyártani tervezett ikeás lámpamegrendelésének visszaesése okozta. Úgy tudják, a gyártósorokról az elmúlt hónapokban nem megfelelő minőségű termékek is kikerültek, méghozzá jelentős mennyiségben. Ez az Ikea PS 2014 nevű lámpáját jelenti.