Összecsapások voltak a sárgamellényes tiltakozók és a rendfenntartók között szombat délután a párizsi Diadalívnél.
Az AFP francia hírügynökség helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy a tiltakozók közül sokan sisakkal, álarccal és füstgránátokkal szerelkeztek fel, a rendőrök pedig könnygázgránátokat vetettek be a tiltakozók ellen.
A sárgamellényes menet késő délelőtt indult a francia főváros másik felén lévő pénzügyminisztériumtól. A rendőrség a nap folyamán 59 embert állított elő a tiltakozók közül. A francia belügyminisztérium közlése szerint 14 órakor 32 ezren tiltakoztak szerte Franciaországban, a fővárosban 8000 ember vonult utcára.
A tiltakozások kilencedik felvonására a tüntetők Franciaország közepébe, Bourge városába szólították támogatóikat. A Cher megyében fekvő városban több mint 5000 ember jelent meg. A helyi hatóságok tájékoztatása szerint többségük, 4800 ember a kijelölt helyszínen tiltakozott, mintegy ötszázan viszont a város központjába vonultak, ahol az önkormányzat nem engedélyezett tiltakozást. A rendőrök 15 embert állítottak elő.
Frissítés: Toulouse úszott a könnygázban
Toulouse-ban, az ország déli részén mintegy 5000 sárgamellényes tiltakozó vonult az utcára. Az AFP beszámolója szerint a város központjában fekvő Place du Capitole nevű tér úszott a könnygázban, amelyet a rendőrök alkalmaztak a gyorsan mozgó tiltakozók kiszorítása érdekében, miután a tüntetők közül többen megdobálták és megrohamozták a rendőröket. A hatóság vízágyút is bevetett.
A sárgamellényesek ez idáig a traffipaxok 60%-át megrongálták. A készülékeket festékkel fújták össze, szigetelőszalaggal ragasztották le, de több helyen gumikkal, kukákkal és egyéb tereptárgyakkal akadályozzák a mérést. Franciaországban nagyjából 3200 traffipax működik, és most átlagosan 10-ből 6 kiesett a munkából. Tavaly ráadásul új sebességhatárt vezettek be, az eddigi 90 km/óráról 80-ra csökkentették a főutakon - írja a Vezess.hu.
„Korcs Macron” és „Macron, takarodj!” – fújták fel tüntetők festékkel a történelmi városháza falára.
Toulouse a spontán szerveződő sárga mellényes tiltakozások egyik gyújtópontja. Egy héttel korábban mintegy kétezer ember tüntetett a városban. Jean-Luc Moudenc polgármester szerint a hetek óta tartó tiltakozások során már 2,6 millió euró kár érte Toulouse-t.
(MTI)