Egy kínai kutató beavatkozása révén jött világra a világ első két génmódosított csecsemője. Az ikerlányok DNS-ét egy olyan eszközzel módosították, amivel akár az élet alapjai is átírhatók. Ha a kutató állításai igazak, az komoly tudományos-etikai vitát fog maga után vonni.
Zoom
Fotók: Mark Schiefelbein/AP
Egy amerikai kutató is részt vett a kínaiak projektjében, de az efféle génmódosítás az Egyesült Államokban tiltott, mivel a módosított DNS-t az alanyok utódai is megörökölhetik. Ha a gének a beavatkozás miatt károsodtak, az az egész családfára kihathat. A kutatók többsége szerint ez a fajta beavatkozás túl veszélyes ahhoz, hogy gyakorlatba ültessék, és elítélték a kínai kutatók munkáját, emberkísérletnek minősítve azt.
A kínai kutató, a sencseni He Csienkuj elmondta, hogy a megtermékenyítési eljárás során hét pár embrióját módosította, közülük egy jutott el a terhességig. Csienkuj azt mondta, hogy a célja nem egy örökölt betegség megelőzése volt, hanem úgy módosította a babák DNS-ét, hogy ellenállók legyenek az AIDS-et okozó HIV vírussal szemben.
Zoom
Az érintett szülők nem járultak hozzá, hogy elárulják a nevüket. Interjút adni nem hajlandók, még a hollétüket is titokban tartják. Emiatt Csienkuj állításait független forrásból nem erősítették meg, és a módszertant sem publikálták egy tudományos folyóiratban sem. Csienkuj egy Hongkongban tartott hétfői konferencián beszélt az eredményeiről.
"Felelősnek érzem magam abban, hogy ne csak az első legyek, de példát is mutassak. A társadalom majd eldönti, mi legyen a következő lépés" – mondta az AP hírügynökségnek.
Zoom
A kijelentését sokan felháborodva fogadták.
  • Kiran Musunuru, a Pennsylvaniai Egyetem génszerkesztésben jártas szakértője szerint az embereken végzett kísérletek sem morális, sem etikai szempontból nem védhetők.
  • Dr. Eric Topol, a kaliforniai Scripps Research Translational Institute vezetője szerint az eljárás még túl kezdetleges stádiumban van; az ezzel kapcsolatos kutatások még csak a használati utasítás kialakításánál tartanak.
  • Ugyanakkor George Church, a Harvard Egyetem kutatója megvédte a HIV ellen védelmet nyújtó génszerkesztés gyakorlatát. Szerinte a HIV növekvő közegészségügyi veszélyt jelent, így a kísérlet létjogosultsága igazolható.
Az elmúlt években a kutatók felfedeztek egy módszert, amivel viszonylag egyszerűen szerkeszthető az emberi DNS. A CRISPR-Cas9 nevű eszközzel beiktathatók a hiányzó gének, vagy kikapcsolhatók azok, amik problémákat okozhatnak. Csak a közelmúltban kezdték arra használni a módszert, hogy halálos betegségekben szenvedő felnőtteket kezeljenek vele.
A spermium, a pete vagy az embriók szerkesztése viszont más kategóriába tartozik, mivel ezeket a változtatásokat tovább lehet örökíteni. Az Egyesült Államokban ezt a gyakorlatot csak laborkísérletekben engedélyezik. És bár Kínában is törvényen kívüli tevékenység az emberek klónozása, a génszerkesztésre ez a tilalom nem vonatkozik.
(AP - Index)
Frissítés: "Pandóra szelencéje feltárult", "az emberi csoport potenciális kockázata és károsodása felmérhetetlen"
A világon első ízben születtek olyan babák, akiknek a génjeit módosították, hogy ne fertőzhesse meg őket a HIV-vírus – közölte Ho Csian-kuj kínai kutató vasárnap egy YouTube-videóban. A bejelentés világszerte felháborodást keltett a tudományos közösségben, a kínai egészségügyi és orvosetikai hatóságok pedig hétfőn vizsgálatot indítottak.
A felvétel szerint a két kínai ikerlány, akiket Lulunak és Nanának nevezett a kutató, „sírva jött a világra néhány hete, egészségesen, mint más babák”. A sencseni tudós állítása szerint a megtermékenyített petesejteken génszerkesztést hajtott végre CRISPR/Cas9 elnevezésű „molekuláris olló” segítségével, hogy megelőzze a jövőbeli HIV-vírusfertőzést.
A Déli Tudományos és Műszaki Egyetem kutatója elmondta, hogy a génszerkesztés sikeres volt, „egyetlen gént változtattak meg, a CCR5-öt, amelyet eltávolított a HIV-fertőzés megelőzése érdekében”. Tanulmánya az erősen vitatott eljárásról egyelőre nem jelent meg.
A videón elhangzott, hogy munkájával olyan babákat akart teremteni, akik nem szenvednek betegségektől, „nem megrendelt szemszínű és intelligenciájú dizájner-gyerekeket”. A szülők és a csecsemők kilétét titokban tartják, a kutató csak annyit mondott, hogy az apa HIV-fertőzött, és szerette volna a gyerekeit megóvni a diszkriminációtól.
Ho Csian-kuj bejelentése élénk visszhangot váltott ki. Peter Dabrock, a Német Etikai Tanács elnöke hétfőn azt mondta, a munka „felelőtlen kísérletezés embereken”. „Jelenleg az efféle próbálkozásokat, sőt a bejelentésüket is a legélesebb szavakkal kell illetni. A génszerkesztés mellékhatásait vagy későbbi következményeit nagyon nehéz megjósolni és irányítani” – hangsúlyozta.
Az AP amerikai hírügynökség készítette videón elhangzottakat egyelőre nem bizonyították, ám több szervezet, amely az eljáráshoz köthető, többek között a kórház is, tagadta, hogy köze lenne az ügyhöz. A beavatkozás a legtöbb országban tilos. Az Egyesült Királyságban törvény tiltja, hogy a meddőségi kezelések során génszerkesztést alkalmazzanak. A tudósok mesterségesen, laboratóriumban megtermékenyített, ám fel nem használt embriókon végezhetnek génszerkesztést, azonban ezeket az embriókat a kutatás után azonnal meg kell semmisíteni.
A King's College London sejtbiológusa, Duscko Ilic szerint a HIV-fertőzés kezelhető, és ha gyógyszerekkel elnyomják, szinte nincs kockázata annak, hogy a szülők a gyereknek továbbadják. Julian Savulescu, az Oxfordi Egyetem etikaszakértője a BBC-nek elmondta: „Ha mindez igaz, akkor ez egy szörnyű kísérlet. Az embriók egészségesek voltak, nem tudunk arról, hogy betegek lettek volna. A génszerkesztés maga kísérleti stádiumban van, ismeretlen, véletlen mutációkkal hozzák összefüggésbe, amelyek előbb vagy utóbb jelentkezhetnek, rákhoz is vezethetnek”. A kísérlet egészséges, normális gyerekeket tett ki a génszerkesztés kockázatainak mindenféle valós előny nélkül – tette hozzá.
A Déli Tudományos és Műszaki Egyetem közleménye szerint Ho Csian-kuj fizetés nélküli szabadságon van február óta, és az intézmény nem tudott erről kutatási projektjéről. „Súlyosan megsértette a tudományos etikát és a szabályokat” – hangsúlyozták. Az emberekkel végzett kísérletezés „őrültség”, aminek súlyos következményei lehetnek – fogalmazott az a hétfőn közzétett nyílt levél, amelyet különböző kínai egyetemeken és intézetekben dolgozó több mint 120 kínai tudós és a Kínai Tudományos Akadémia tagjai is aláírtak. A tudósok arra figyelmeztettek, hogy a beavatkozás „visszafordíthatatlan átalakulást idéz elő az emberi genetikai anyagban, és ez elkerülhetetlenül belekeveredik az emberi génállományba”.
Lehetséges – írták –, hogy a most megszületett gyerekek alapvetően egészségesek lesznek egy ideig, de „az emberi csoport potenciális kockázata és károsodása felmérhetetlen”. A kínai tudósok Ho kutatásainak átfogó vizsgálatát sürgették: „Pandóra szelencéje feltárult, de talán van esélyünk arra, hogy bezárjuk, mielőtt orvosolhatatlanná válik”.
„Ezek a kínai kutatók megsértették az emberi jogokat és súlyosan károsították a tudós közösség hitelét. A nemzetközi közösség ezt nem tűrheti” - hangsúlyozta Christiane Woopen, a tudományos és új technológiai etika európai csoportjának (EGE) elnöke.
(MTI)