Véletlenül mumifikálódtak a brémai katedrális pincéjében tárolt holttestek
2018. november 8. 12:53 Múlt-kor
Amikor a híres orgonaépítő mester, Arp Schnitger a 17. század végén belépett a brémai székesegyház egyik pincéjébe, félelmetes és egyben fantasztikus látvány tárult a szeme elé. A helyiség tele volt régen meghalt városlakók holttesteivel, amelyek a ritka környezeti viszonyoknak köszönhetően természetes módon mumifikálódtak. A múmiák ma már Bréma város egyik leghíresebb nevezetességeinek számítanak.
Korábban
Ahogy az más helyeken is gyakran előfordult a történelem során, a brémai székesegyház pincéjét is gyakran használták holttestek tárolására. Míg azonban máshol az ide helyezett hullák jellemzően elrohadtak és lebomlottak az idő múlásával, Brémában egy véletlennek köszönhetően teljesen más történt.
Az épület az évszázadok során gyakran szorult renoválásra, így az egyház előszeretettel halmozta fel raktáraiban a korábbi építkezésekből hátramaradt építőanyagokat, hogy azokat a jövőben is hasznosítani lehessen. Így például egy nagyobb felújítás után a tetőhöz szükséges, megmaradt ólmot a főhajó alatt húzódó pincébe helyezték.
A száraz levegő és a nagy mennyiségben felhalmozott ólom aztán különleges környezeti viszonyokat teremtett a pincében. Az ott tárolt holttestek nedvességtartalma ennek következtében teljesen eltűnt, így a testek rothadás helyett mumifikálódásnak indultak.
A különleges jelenségre a 17. század végén lettek figyelmesek, amikor a híres orgonakészítő mester, Arp Schnitger engedélyt kapott arra, hogy a pincében rendezze be műhelyét. Amikor betoppant a helyiségbe, a létező legkülönfélébb pozíciókban elhelyezkedő múmiák sora pillantott vissza rá.
Az elsőre bizonyosan félelmetes látvány azóta a katedrális és Bréma városának egyik legnevezetesebb attrakciójává vált. Az egyház már a 18. század közepén megnyitotta a kíváncsi látogatók előtt a múmiáknak otthont adó pincét, de igazán nagy népszerűséget csak 1984 után nyert.
A kiállított múmiákat ma már üvegtetejű koporsókban tekinthetjük meg és a kiállításon keresztül megismerkedhetünk a város történelmének számos alakjával is. A múmiák között találkozhatunk angol grófnővel, meggyilkolt diákkal, koldussal, sőt, még a harmincéves háború idején elesett svéd tábornokkal is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Már csak az Egyesült Államokban használják a Fahrenheit által alkotott skálát tegnap
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat tegnap
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró tegnap
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése tegnap
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne tegnap
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét tegnap
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban tegnap
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos 2024.05.23.