Fotó: REUTERS / Yves Herman

Történelemkönyvet küldött Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének szerdán Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő. Ennek oka, hogy a brüsszeli testület vezetője a múlt héten botrányt okozott azzal a kijelentésével, miszerint Erdély és Románia egyesülésének centenáriuma nemcsak román, hanem európai ünnep is.

Az Európai Bizottság elnöke múlt hét kedden az Európai Parlamentben hosszan dicsérte Románia érdemeit az európai integrációban. Az ülés díszvendégének, a román köztársasági elnöknek szeretett volna a kedvében járni, amikor azt mondta: a közelgő december 1-jei román nemzeti ünnep nem csak a román, de az európai történelem nagy pillanata is. Mint arra szakértők rámutattak: Jean-Claude Juncker szeretné elérni, hogy Románia segítsen neki elfogadtatni a 2020 utáni uniós költségvetést.

Juncker azonban „figyelmen kívül hagyta, hogy Erdély elcsatolása a magyarok számára nem ünnep, hanem fájdalmas, be nem gyógyuló seb” – írta az eset utáni Facebook- posztban Ujhelyi István. „Még akkor is, ha a háború következményeként szétszakított magyar nemzetünk újraegyesítéséhez leginkább a belső határok nélküli Európai Unió járult hozzá.”

Ujhelyi elismeri, hogy ebben az esetben valószínűleg nem tudatos sértésről van szó, "sokkal inkább ismeret- vagy figyelemhiányból fakadó udvariatlanságról". "Ezek szerint van mit tanulnia" – mutatott rá.

A képviselő Molnár Miklós „Magyarország rövid története” című, angol nyelvű könyvét küldte el ajándékba, mondván: ezzel szeretne segíteni az Európai Bizottság elnökének, hogy "jobban megismerhesse a magyarok és Magyarország sikerekben és sorstragédiákban egyaránt gazdag történelmét".

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Juncker "európai elhivatottságához és a közös európai értékeink iránti elkötelezettségéhez nem fér kétség, még akkor sem, ha az Európai Bizottság elnökeként végzett munkájának mérlege sok tekintetben vitatható". "Az európai intézményeket irányító jobboldali-néppárti politikusok nem vizsgáztak túl jól a közösséget érő társadalmi problémákkal és az uniót szétfeszítő populista erőkkel szemben. Főleg nem a saját pártcsaládjukon belül épülő bomlasztókkal szemben" – írta a szocialista politikus.

Euronews