Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
Bencsik András: Menetelők Berlinben

Bencsik András: Menetelők Berlinben

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Tisztára olyan volt, mint egy Békemenet.

A szervezők becslése szerint 240 ezer ember menetelt Berlin központjában egy „nyitott és szabad társadalomért” a rasszizmussal és idegengyűlölettel szemben, írja az MTI. A résztvevők az Alexanderplatztól a Tier­garten parkhoz vonultak egy hat kilométeres útvonalon. Heiko Maas szociáldemokrata német külügyminiszter „erős jelzésnek” írta le a menetet, és mint mondta, nem hagyják, hogy megosszák őket a jobboldali populisták. Ugyanis az új nacionalizmus semmilyen problémát nem old meg, ellenben „a sokszínűség az örökséget, bőrszínt, vallást és életmódot illetően gazdagít, és nem fenyeget minket” – tette hozzá bölcsen.

Hát ebben jó nagyot téved, de félő, hogy mire a külügyminiszter úr agyában eloszlik a vörös köd, és felfogja a népvándorlás következményeit, késő lesz. A német nép (veszélyes szavak ezek manapság, más országban talán le sem szabadna írni, inkább a „Németországban élő emberek” kifejezést kéne használni) egyre nagyobb része már tudja, hogy baj van, és szeretne védekezni ellene. Őket nevezi Maas miniszter jobboldali populistáknak. Ellenük vonultatta fel az ellen-Békemenetet Berlin szívében. Jó nagyot gyalogoltak, mert mi itthon – igaz, minimum kétszer annyian – félakkora utat szoktunk bejárni.

Néhány év múlva Franciaországban az újszülöttek több mint fele már Európán kívüli származású lesz. A migráció feltartóztatása és az európai születések serkentése helyett a francia kormány azonban inkább az erre utaló statisztikákat tiltja be, írja Almássy Ferenc, a Visegradpost.com szerkesztője. Bővebben a jelen lapszámban.

A bajról tehát Franciaországban sem lehet beszélni. Így aztán nincs semmi meglepő abban, ha néhány gyanútlan honfitársunk a nyáron Franciaországban kalandozván egy marseille-i tengerparti szállodában szállt meg, és a kedélyes esti borozás után úgy döntöttek, hogy kisétálnak a meleg nyári éjszakába, megnézni a híres kikötő fényeit. Amikor felszedelőzködtek, megszólította őket a szálló egyébként arab tulajdonosa, majd megismervén szándékaikat, kézzel-lábbal bizonygatta, hogy ha jót akarnak, sötétedés után ki sem teszik lábukat a szállodából, és főként nem a kikötőbe. Merthogy élve nem jutnak onnan vissza. A gazdagító sokszínűség francia változata szerencsére megrémisztette annyira honfitársainkat, hogy lemondtak a francia valóság ilyeténképp való megismeréséről, így élve hazatértek.

Közeledvén a magyar történelem talán legvégzetesebb pillanatához, a száz éve október 28-án kitört őszirózsás forradalomhoz, amely egyenes úton vezetett el bennünket a trianoni tragédiához, kesernyés elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy a „sokszínűség az örökséget, bőrszínt, vallást és életmódot illetően” nemhogy gazdagította, hanem a pokolba taszította a századelő Magyarországát, de amint világosan látható, errefelé tart ma Franciaország és némi késéssel mások mellett Németország is.

Mert a történelem logikája előbb-utóbb kérlelhetetlenül érvényesül, és ahol a sokszínűség mennyisége minőségbe csap át, ott bekövetkezik a robbanás – mint az atombombánál. Félelmetes párhuzamot kínál a századelő magyar elitjének vaksága és a tényekkel szembeni gyávasága a mai nyugati politikusok vakságával és gyávaságával. Szinte percekre pontosan meg lehetne jósolni, hogy mikor következik be a francia Trianon – ha nem titkolnák el a demográfiai adatokat. De ettől még bekövetkezik.

Bencsik András - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Belföld (10) Jobbegyenes (2788) Sport (729) Gasztronómia (539) Egészség (50) Vetítő (30) Mondom a magamét (7546) Mozaik (83) Heti lámpás (312) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (537) Történelem (18) Nézőpont (1) Politika (1582) Rejtőzködő magyarország (168) Nagyvilág (1310) Flag gondolja (36) Tereb (146) Életmód (1) Kultúra (7) Szépségápolás (15) Gazdaság (705) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>