Az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy ítélte meg, hogy nem sérült egy osztrák nő szólásszabadsághoz való joga, amikor elítélték azért, mert pedofilnak nevezte Mohamed prófétát - írja a 444.
A strasbourgi bíróság csütörtökön úgy döntött, az osztrák bíróságok „körültekintően vetették össze a nő véleménynyilvánításhoz való jogát másoknak azzal a jogával, hogy megvédjék a vallási érzéseiket”.
Zoom
Strasbourg-kompatibilis párok
A negyvenes évei végén járó, csak E. S.-ként említett nő 2009-ben két nyilvános szemináriumon azt állította, hogy az 1400 évvel ezelőtt élt Mohamed próféta házasságkötése egy fiatal lánnyal olyan, mint a pedofília. (A nő nem alaptalanul mondta ezt: a próféta halála után született feljegyzések szerint Mohamed 6 éves korában jegyezte el a legkedvesebb feleségét a 11 közül, Ajsát, és a kislány 9 éves korában hálták el a nászt.)
Egy bécsi bíróság a nőt 2011-ben vallási tanok becsmérléséért 480 euró megfizetésére plusz az ügyvédi költségek kifizetésére kötelezte. Az ítéletet később egy osztrák fellebbviteli bíróság is fenntartotta.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy ítélte meg, hogy az osztrák bíróság döntése „a vallási béke megőrzésének legitim célját szolgálta”.
Napjainkig táplálkozik belőle a muszlim jog, lassan Strasbourgban is átvehetik: