Botrány a pozsonyi kórházban

Botrány a pozsonyi kórházban
Pozsony |

Újabb korrupciós botrányba keveredett a Pozsonyi Egyetemi Kórház (UNB) neurológusa, Robert Illéš. Az egyik betegnek állítólag 500 eurót kellett fizetnie azért, hogy végre megoperálja őt. Illéš mindent tagad.

 

A neurológussal kapcsolatban már másfél hónappal ezelőtt is kirobbant egy botrány. Andrej Šteňo, az UNB idegsebészeti klinikájának igazgatója levélben figyelmeztette a parlament egészségügyi bizottságát, melyben azt állította, hogy Illéš kettős várólistát vezet, és az egyik várólistán levő betegek sokkal korábban kerültek sorra a műtéteknél, mint a másik listán szereplők.

500 euró a műtétért

Az egészségügyi bizottságnak Jana Cigániková (SaS) is tagja, aki nem sokkal később feljelentést tett az orvos ellen. Elmondása szerint ezután egyre több ember kereste meg a panaszaival, köztük Tomáš Galo is, aki szintén az SaS tagja. Galo apját Illéš 5 évvel ezelőtt műtötte meg a gerincproblémái miatt. Galo azt állítja, hogy a műtétet ötször halasztották el. „Az operáció napján azt mondták neki, hogy kénytelenek egy héttel elhalasztani a beavatkozást. Egy héttel később ugyanez volt a kifogásuk. Összesen ötször kellett az apámnak új időpontra várnia. Szerettem volna lépni az ügyben, de megkért, hogy ne tegyem. Azt mondta, hogy már rájött a probléma megoldására. Az egyik páciens azt tanácsolta neki, hogy legközelebb hozzon magával pénzt is a műtét előtt. Apám így is tett, és érdekes módon legközelebb már gond nélkül megműtötték” – mondta a Sme napilapnak Galo.

Nem bizonyítható

Elmondása szerint az apja 500 eurót fizetett Illéšnek. Miután ezt megtudta, fel akarta keresni a rendőrséget, de apja kérésére meggondolta magát. „Azt mondta, hogy hagyjam az egészet. Ő csak azt szeretné, hogy végre rendbe jöjjön” – nyilatkozta Galo, majd hozzátette, hogy az apja 2 évvel ezelőtt halt meg, ezért bizonyítani nem tudja az állításait. A kettős várólistákról szóló botrány kirobbanása után azonban úgy érezte, nincs értelme tovább hallgatnia.

Illéš tagadta Galo állításait. „Egyáltalán nem igaz, amiket a volt betegem fia állít rólam. Soha nem vettem el senkitől kenőpénzt. Ez az egész arról szól, hogy lejárassanak” – jelentette ki az idegsebész.

A kórházban állítólag nem tudtak az esetről. „Nincs tudomásunk róla, hogy az idegsebészeti klinikán korrupt módszerekhez folyamodtak volna az orvosaink” – tájékoztatott Eva Kliská, a kórház szóvivője. Az egészségügyi minisztérium csak annyit fűzött hozzá a nyilvánosságra hozott esethez, hogy a korrupció minden formáját elfogadhatatlannak tartja.

 

Várólisták kellenek

Jana Cigániková a keddi sajtótájékoztatóján arra figyelmeztette Andrea Kalavská (Smer) egészségügyi minisztert, tegyen rendet a várólisták ügyében. „Felszólítjuk Kalavskát, hogy hozzon létre egy egységes és nyilvános listát, amely az összes fekvőbeteg-ellátást biztosító intézmény várólistáját tartalmazza. Ennek segítségével sokkal átláthatóbb lenne az egészségügy, és elkerülhetők lennének az ehhez hasonló botrányok” – hangsúlyozta Cigániková.

Pontos határidők

Az egészségügyi minisztérium szerint a várólistákra még legalább egy évig várni kell. „A minisztérium munkacsoport összehívását kezdeményezte, amely kidolgozza a nyilvános várólisták feltételeit” – tájékoztatta lapunkat Zuzana Eliášová, a szaktárca szóvivője. A csoport munkájába bekapcsolódnak a szolgáltatók és a biztosítók képviselői mellett az Egészségügyi Felügyelet képviselői is, de gyors változásra nem lehet számítani. „A témát a jövő év folyamán szeretnénk végleg lezárni” – tájékoztatott a szóvivő.

A listák mellett azonban segítheti a betegeket az is, hogy a minisztérium bővíteni akarja azoknak a kezeléseknek a listáját, amelyeket megadott határidőn belül el kell végezni. „Ezekben az esetekben a betegek számíthatnak a világosan meghatározott határidőkre, a cél az, hogy a beteg minél kevesebbet várjon a beavatkozásra vagy a kivizsgálásra” – magyarázta Eliášová. (nar, TASR, Sme)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?