2018. október 14., vasárnap

Serfőző Dániel- Találkoztam Istennel a Felházban?


Most csütörtökön, én és Martin úgy döntöttünk meglátogatjuk a Felházat, a miniszterelnökünk fia miatt médiafigyelmet kapott karizmatikus alkalmak egyikét. Ez az alkalom azért is volt most különösen érdekes, mert már előtte beharangozta a felház, hogy többet nem fog ilyen formában működni, hanem valami egészen új formációba kezdenek. Én nem vagyok karizmatikus, sőt, szkeptikusnak mondanám magam, ugyanakkor nem zárom ki egyértelműen azt, hogy most is működjenek a Szentlélek ajándékai, ezért úgy indultam el, hogy valószínűleg kissé idegen lesz az alkalom szelleme, de ennek ellenére meg fogom tudni érteni, hogy ennek milyen helye van Krisztuson belül, miért van ennek az egésznek valamilyen mértékben létjogossága, sőt, talán most én is megtapasztalhatom milyen amikor a Szentlélek ilyen módon működik, hogy tesz csodát, miképpen gyógyít. A helyzet viszont az, hogy ugyanolyan értetlenül távoztam, amilyen értetlenül érkeztem.


A mostani alkalom a Mom sportarénájában volt megtartva. A környezete elég modern, gazdag negyed, amit én elég összeférhetetlennek érzek, egy lelki alkalommal, de ez még mellékes kérdés. A még zavarba ejtőbb az volt, hogy érkezésünkkor valamiféle riadó féleség volt, és jól megtermett, alvilági megjelenésű portások szaladgáltak ide, oda, minket és többeket pedig elég szűkszavúan, tipikus kidobó stílusban hajtottak el amikor be akartunk menni. Ez annyira megzavart, hogy először el is indultunk más helyszínt keresni, mert nem hittük el, hogy itt most egy lelki alkalom lesz megtartva, nem pedig valami puccos, drága discohoz tévedtünk, pedig hallottuk, hogy a környéken csak onnan szól a könnyed, popos, tipikus dicsi zene. 20 perc múlva aztán kijött egy lány, és Isten áldásával beengedett minket. Hiába, azért a tisztelt miniszterelnök úr fiának kijár a védelem.

A hely belülről egy üres csarnok, szőnyegek a földön, takaró, párna. A színpad, rajta a hangszerek, koncert fénytechnika, két kivetítő, amin mindenféle információk mennek, mint hogy hova lehet utalni az adományokat, csak azonos neműekért lehet imádkozni(?) vagy hogy nem kell megijedni ha "furcsa dolgok" történnek, mert Isten cselekszik itt mindent. A dicsik közben pedig a szöveg ment rajtuk.

Egy egész órát kellett várnunk arra, hogy egyáltalán bármi történjen. Az alkalom rövid bevezető után dicsivel kezdődött. A dicsi formációban éneklő lány az egyik szám kapcsán tett könnyek között bizonyságot arról, hogy őt személyesen hogy érintette meg Isten az adott témához kapcsolódóan. Ez a dolog, és néhány igen jó dicséret volt az egyedüli dolog, ahol tényleg képes voltam érzékelni Isten jelenlétét, viszont ez a formáció nem is kapcsolódott szorosan a felházhoz, vendégként voltak jelen. Ezt a legalább egy órás szekciót követte ad hoc a gyógyítás, amit Orbán Gáspár is végzett. Állításuk szerint imában megjelentek nekik különböző betegségek és testi problémák, és azok elszenvedői most itt vannak, ezért jöjjenek ki, és mindenkihez be lesz osztva egy segítő, aki imádkozik a gyógyulásáért. A legáltalánosabb és elterjedt fájdalmaktól, mint a gerinc és csípő, valamint térdfájdalmak, megjelentek egészen speciális és meglepő gondok is, mint a lyukas tüdő! De voltak lelki bajok is, mint például egy lány, akit erőszak ért fiatal korában, vagy egy ismeretlen, akit nemrég kiraboltak. Bár azt tegyük hozzá, ha emlékeim nem csalnak, ezekre a speciális esetekre nem is volt jelentkező. A többire is elég felemás volt az érdeklődés, mondhatjuk, hogy Gáspárnak minimum fél percig agresszíven kellett sulykolnia, hogy jelentkezzen már az a beteg végre, mire fáziskéséssel megjelent nem is egy jelentkező az adott betegségre. Hogy ez miért történt? Először pár beépített embert gondoltunk az esetek mögött, végül inkább az reálisabb, hogy a sulykolás és a tömeg pszichózis veszi rá ezeket az embereket arra, hogy akár valóban el kezdjen fájni a térdük, majd ugyan ez veszi rá őket, hogy rögtön meg is gyógyuljanak ima hatására. Ezeknek az embereknek utána mindenki előtt bizonyságot kellett tenniük a gyógyulásukról, csodájukról. Itt történt még egy igazán szégyenletes eset, amikor egy nő kiment, hogy elmesélje mit tett vele Isten pár héttel ezelőtt, mire a "műsorvezető" nemes egyszerűséggel elküldte, miután kiderült, hogy a csoda nem a felházon történt, mondván, ami nem itt történt, nem érdekes. Igazán Krisztusi, biztos fájt volna rászánni azt a 2-3 percet, hogy meghallgathassuk, ki tudja, lehet meggyőzőbb lett volna mint a félénk kisfiú, aki most bicikli-balesetéből épült fel hirtelen, de ezt a csodát annyira nem bírja kezelni, hogy úgy kell kihúzni belőle a szavakat. Igaz még nem volt részem hasonló instant csodában, de ha hirtelen ott és akkor meggyógyulna az évek óta erősen fájó bokám, én úgy gondolom kifordulva örvendeznék és hangosan dicsérném az Urat. Mindenesetre ezek a gyógyulások nem voltak valami meggyőzőek, ha ateista lettem volna, egyenesen megerősítést éreztem volna magamban ezeket látva. De volt 20-25 ember aki viszont mindezeket tapasztalva egyből megtért!

Na ehhez azért tegyük hozzá, hogy előtte látták Istent! De nem ám lélekben találkoztak vele, hanem a plafonon szállt az "öreg". Orbán Gáspár megidézte, és saját bevallása szerint látta is őt "elszállni" felettünk. Hát én belementem a játékba, erősen koncentráltam, hogy megláthassam én is, de sajnos, vagy inkább nem sajnos, sehol semmi. Talán jobb is így, ha az Ószövetségi eseteket nézzük, lehet bele is haltunk volna ha az Úr színről színre megjelenik előttünk. Mindenesetre ki kell emelnünk, az estén úgy "tértek meg" emberek, hogy Isten Igéje egyetlen egy alkalommal nem hangzott el! Sablon szövegek voltak csupán, arról, hogy Jézus meghalt a bűneidért, emberré lett, stb. De ki az a 20-25 éves egyetemista akinek ez új információ? Ez az alapműveltség része, ettől senki nem fog megtérni, ugyanis ezek csupán üres mondatok. A mondatok akkor vállnak élővé, ha az ember megismeri önmagában, hogy mi a bűn, milyen ennek a bűnnek a súlya, elfogadja magában Isten létezését, azt hogy milyen is Ő, és megérti, hogy a bűne olyan súlyos, hogy azért magának az Istennek kellett emberré lennie, és elhordozni azokat, hogy újra magához tudja emelni megromlott teremtését. Ezt semmiképpen nem lehet kifejezni máshogy, csak egy nagyon hosszú, briliáns, Lélekkel teli prédikációban, vagy egy hosszabb megismerési folyamaton keresztül. Itt egyik sem volt! Látták Istent színről színre a plafonon, és megtértek. Aztán ezeket a megtérőket elvitték valahova, hogy tájékoztassák őket, hogy mi vár rájuk hívő életükben.

Bölcsen tették ezt mindenesetre, hisz ezt a produkciót követte az est fénypontja! Egy teljesen ismeretlen valaki felugrott a színpadra, és hiperaktív, tenyérbe mászóan közvetlen stílusban közölte, hogy ideje a pénzügyekről beszélni(!). A szép története szerint Bécsben volt, amikor egy misszionáriusnak tűnő személy(?) elkérte minden pénzét, amit ő oda is adott, majd nem tudta mit tegyen. Még szerencse, hogy egy ismeretlen egyből vissza is utalta a pénzt a számlájára! A történet tanulsága pedig: menjetek adakozni, most! Szó szerint: álljatok fel, és menjetek oda a dobozokhoz, és adakozzatok, persze ha fáj, és felfordul a gyomrotok(!) attól ha adakoznotok kell, akkor ne tegyétek.. Ettől a nagyon hatásos lelki terrortól aztán legalább 70-80 ember el is indult adakozni, nehogy azt gondolják róluk, hogy ilyen gonosz emberek. Meg amúgy is, Orbán fiának biztos nincs annyi zsebpénze, hogy eltartsa a saját projektjét. Mindenesetre ez a kis lelki trükk kísértetiesen emlékeztetett pár deáktéri kétes alak hasonló próbálkozásaira. ("Agy már egy cigit tesóm, vonatra kell.")

Na de legalább ezek után a már megtért, hívő emberek is kaptak egy kis pasztorál pszichológiai segítséget. Azokat a férfiakat szólították meg, akiknek gondot okoz az őszinte megnyílás az Atya előtt, hiszen Ő is férfi, és szégyellik magukat előtte! Meglepően, és parodisztikusan sok jelentkező volt erre a problémára, akikért elég feminin módon egymásba borulva imádkoztak is férfi társaik. Hát tőlem elég távol állt ez a probléma, tudván hogy mi emberek Isten képmására teremtettünk, férfivá és nővé, ebből következően nem igazán tudom elképzelni azt, hogy Isten egy maszkulin, félmeztelen, kemény legény lenne, aki a trónjáról kiröhög, és jelzőkkel illet ha elé hozod problémáidat. Isten férfi és nő, és mindezeket meghaladó nemi kategória. Nemtelen, a fogalmat meghaladó értelemben. Meg amúgy is mindent tudó, így nem igazán számít, hogy te mit is szeretnél rejtegetni előtte, hogy megtartsd önbecsülésedet, de azt garantálom, hogy ismeri a lelked minden mélységét, a legbelsőbb motivációidat is, így pontosan érti azt, mit miért tettél, és ha őszintén bánod azt, meg is bocsájtja azokat Krisztusért. Hiszen milyen Atya ad kígyót fiának, aki kenyeret kér?

Mindezek után újabb dicséretek jöttek, majd egy elég zavart arckifejezésekkel élő hitgyülis lány prédikált, végre valahára először az Igéből, még ha a gyatra egyszerű fordításból is. A prédikáció lényege az volt,hogy Isten most egy egész generációt fog megváltani, mert eljött az idő ehhez, majd mesélt a különböző mennyei látomásairól, amiket emlékszünk, Pál apostol még emberi szavakkal ki sem tudott fejezni. Ezután következett a nagy bejelentés. A felháznak vége lesz, mozgalommá alakul. Mert nem kisebb dolog fog most történni, mint egy egész nemzet és generáció megváltása! Olyan dolgok következnek, amelyek még Európára is ki fognak terjedni, nagyobb lesz mint a reformáció, vagy az ezer éves keresztyén államiságunk! (Ugyan itt furgont, és raktárhelyiségeket keresnek! Érdekes..) Mindenesetre nagyon remélem, hogy ez csak valami monumentális jelszó, amit illik elpuffantani, ha egy három éves kezdeményezést felad az ember. A színpadon több ezer emberről beszéltek, de szerencsére a csúcsponton ha voltunk 800-an, talán még mindig túlzok én is. Amire meg már ez a bejelentés történt, lehettünk olyan 200-300-an maximum. Szóval nem úgy tűnik, hogy ez a kezdeményezés valóban hatalmas tömegeket mozgatna meg, hogy itt generációs meg összenemzeti megtérésről kéne beszéljünk. Más kérdés, hogy ilyen eleve nem létezik, mert Isten személyeket hív el, nem pedig nemzeteket, és nem számít, hogy mennyi ember tér meg, mert egy ember is dicséri az Ő kegyelmét, és hihetetlen értéket képvisel Isten országában.

Éjfél körül távoztunk az eseményről, rögtön a bejelentés után. Úgy éreztük már nem fog tudni többet mutatni ez az egész. Isten nem volt jelen az estén, ezt bátran kijelenthetem tapasztalataim után. Orbán Gáspár nem megtért ember, csak azt hiszi magáról. Tudni lehet, hogy megtérését Afrikából hozta magával, ahol látta az ott működő karizmatikus gyülekezetek istentiszteletét, és az valószínűleg érzelmi szinten megérintette. Ezekben az afrikai közösségekben Krisztus vagy egyáltalán nincs jelen, vagy csekély mértékben. Ehelyett ami működik, az a nemrég elhagyott saját törzsi vallásuk pogány, animista elemei, ami valóban hatalmas hatást gyakorolhat egy európai fiatalra, aki nem tapasztalt meg életében semmiféle transzcendenst, és most szembekerül az elemi, erős, lényegi pogányság legőszintébb, legösztönösebb, őseredeti kifejeződésével. Ugyan azok a sémák figyelhetőek meg a felházban is. A törzsi, közösségi eksztázis, a feleslegesen túlhangosított, ritmikus, egyszerű zene, a sulykoló, kántáló beszéd. Mindez viszont nem Isten, hanem csak ember által készített pótléka! Az így előidézett érzések, látomások nem Istentől jönnek, magunknak teremtjük azokat. Ebből következően viszont ez a fajta hit nem is meggyökerező, folyamatosan az adott élmény újra megéléséhez van kötve, folyamatosan jelenést, csodát, táncot kíván magának. Törzsi gyűléseket, sámánt, rituálékat. Így elég érdekes lesz látni azt, hogy mi lesz ezek után azokkal, akik a felházban élték meg ezt az élményt. Valószínűleg valamelyik karizmatikus gyülekezet fogja beszippantani őket, vagy elhagyják a vallásos jelszavakat, és valamilyen motivációs tréning közösségbe kezdenek járni, ahol most már tudományosabb jelszavakkal kaphatják meg ugyanazokat a vallási flasheket, az egójuk hízlalása által.
Ezek után senkit nem bátorítok arra, hogy meglátogassa a legutolsó ilyen eseményeket, ugyanis a felházak még márciusig folytatódnak. Ha érdeklődő vagy, akkor vagy nem találsz semmit, vagy beszippant ez az érzés vallás. Ha frissen megtért volnál, és még nem elég erős hitben, könnyen lehet, hogy az, hogy itt Krisztusra és a Szentlélekre hivatkoznak megtéveszthet, és csalódást, értetlenkedést eredményezhet. Mert ez a legsúlyosabb probléma! Hogy ezek az emberek felhasználják a kereszténységet mint jelszavat a maguk saját vallásosságára, ahogy azt sokan mások már megtették a történelem során. Így ha egy laikus ma meghallja, hogy kereszténység már három dologra is gondolhat kapásból: a nénikre a dohos templomokban, Orbán Viktorra és rendszerére, és fia szektájára. És ez nekünk, tényleges keresztényeknek okozza a legnagyobb problémát, mert ezek alapján bélyegeznek meg minket.

Végül egyet kérek minden keresztény testvéremtől. Semmiképpen se ítélkezzünk azok felett, akiket megfogott a felház. Imádkozzunk értük, szeretettel forduljunk hozzájuk, és próbáljuk őket ráébreszteni okosan az általunk tapasztalt problémákra. Nem tudhatjuk, hogy Isten kit, milyen közegből képes gondviselésével ténylegesen magához juttatni végül, de ennek ellenére semmiképpen se gondoljunk többet a felházról, mint ami: egy motivációs tréning, Krisztus jelszavaival, visszakapcsolva a pogányság ősi szelleméhez.

Serfőző Dániel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése