Három lengyel sofőr luxusautókkal versenyzett Alsókubin és Árvaváralja között. A törvénytelen derbin teljesen felelőtlen manővereket hajtottak végre, amelynek a eredményeként egy vétlen, 57-éves sofőr életét vesztette. A Skoda Fábiát vezető családapának esélye sem volt reagálni a történésekre, frontálisan ütközött az egyik lengyel autóval.

 

A Fábiában ott ült az áldozat családja is, ők is súlyos sérülések szenvedtek, de élnek. A közlekedési szakértők szerint az ilyen eseteket gyilkosságként kéne kezelni, mert amíg ez nem történik meg, nem lesz rend az utakon.

 

„Technikai szempontból nem lehetett mi tenni. Ilyenkor az egyetlen esély, ha nagy autóban ülünk, amely fel van szerelve minden lehetséges biztonsági technikával – és reméljük, hogy túléljük. Én a magam részéről gyilkossági kísérletként vagy gyilkosságként kezelném az ügyet. Az autó fegyver, és amíg az ilyen közúti autóversenyzést nem tekintik gyilkosságnak, addig semmi sem változik. A sofőrök feltételest kapnak, két három évig nem vezetnek, aztán minden megy a régi kerékvágásban. Nem lehet megbocsátani, ha valaki 160-nal megy egy olyan úton, amelyen a 100 a maximum

 

fogalmazott a  Pravda napilapnak Milan Holéci közlekedési szakértő. Egyetért vele Maroš Palesch is, aki szerint a lengyel sofőrökkel Európa-szerte problémák vannak.

 hirdetes_810x300  

 

„Épp ők gondolják úgy nagyon gyakran, hogy az utak királyai, és mindent szabad nekik”

 

fogalmazott.

 

A baleset során három luxusautó, egy Mercedes, egy Porsche és egy Ferrari versenyzett Alsókubin és Árvaváralja közötti útszakaszon. Miközben nagy sebességgel előzték az autókat, az egyik szakaszon rosszul mérték fel a szituációt, és nem maradt idejük visszasorolni a saját sávjukba. A szembe érkező Fábia sofőrje már hiába próbált fékezéssel és az útszélére húzódással helyet adni a lengyel kocsiknak”, nagy az ütközés elkerülhetetlen volt.

 

A rendőrség mindhárom sofőrt őrizetbe vette, és valószínűleg emberülés vádjával állhatnak bíróság elé. A Porsche sofőrje kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat, társainak fél évtől három évig terjedő börtönre van kilátásuk.

 

 

Pravda.sk

Nyitókép: Pravda.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!