Megszólalt a Fókusz csütörtök esti adásában "M.", azaz Molnár Richárd, a két halálos áldozattal járó Dózsa György úti baleset elkövetője. A riport elején rögtön idézik, ahol azt állítja, hogy "elképzelhető, hogy az 50 km/órás sebességet minimálisan átlépte", miközben az elsődleges szakértői vélemények szerint 135/140 km/órás sebességgel hajthatott.
Zoom
Ő vezette azt a Mercedest, amely tavaly májusban egy Citroënnel ütközött a Dózsa György úton. A balesetben ketten haltak meg a Citroën utasai közül, egy 37 éves és egy 23 éves férfi. A Mercedest vezető "M." Richárdról kiderült, hogy a jogosítványát már korábban elvették, a baleset előtt kokaint fogyasztott, korábban pedig a kecskeméti maffiaper egyik vádlottja volt.
Nem csak a Mercedes sofőrje ellen, de a Citroënt vezető férfival szemben is eljárás folyik közúti baleset gondatlan okozásának gyanújával, amiért kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.
(RTL - Index nyomán)
Korábban írtuk: