Egy lepusztult Hős utcai épületben, nem messze a rendőröktől megy nagyüzemben a drogterjesztés, derült ki az RTL Klub Házon kívül című műsorának rejtett kamerás felvételeiből.
Zoom
Fotók: Farkas Norbert / Magyar Hang
Itt árulják a varázsdohányként ismert kábítószert is, ami hivatalosan nem is minősül annak, mert csak sima dohány, ami le van fújva ketaminnal, lónyugtató porral vagy valami hasonlóval. Mert azt pontosan a használók sem tudják, mikor mi van benne, mivel többen is árulnak.
A felvételen egy fogyasztót kísérnek végig rejtett kamerával, felmennek vele az utcáról a terjesztőkhöz. Magát a bizniszt egyébként másodpercek alatt lezavarják odabent, ahol már sorban állnak az emberek, sokszor reggel 7-8 órától. A videón látni lehet, ahogy egy fal mellett álló ember 500 forintért azonnal nyújtja az újságpapírt, amibe a másik terjesztő beleszórja az anyagot, közben senki nem szól senkihez.
A legkeményebb, hogy az épület hátsó bejáratától gyakorlatilag a TEK méterekre van, és az sem nagyon akadályozza meg a vásárlókat, hogy a ház előtt rendőrök állnak azóta, hogy többen meghaltak a szer miatt.
Zoom
Kifelé menet sokan a ruhájukba, vagy a szájpadlásukba rejtik a megvásárolt szert, hogy ne bukjanak le igazoltatás közben.
Viszont a rendőri jelenlét miatt sokan a Kőbánya vasútállomáshoz mennek át elszívni a varázsdohányt, mert ott már nincsenek szem előtt. A felvételen több olyan használót látni, aki a drogtól kiütve magáról nem tud, a riportban megszólaltatott férfi is arról beszél, hogy a varázsdohányból elég néhány slukk, hogy teljesen kiüsse az embert.
A rendőrség a napokban tartott egyébként razziát a Hős utcában és a Pillangó parkban, melynek során 67 embert vettek őrizetbe.
(RTL - Index nyomán)
Frissítés: próbálkoznak azért is rendőrök is - néha
Egy drogdílert és két vásárlót fogtak - közölték a rendőrség honlapján.
Az egyik vásárló a Hős utcába vitte volna a drogot, de a BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói elfogták.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói 2018. szeptember 11-én délután Pesterzsébeten elfogtak két kábítószer-birtoklót. A 44 éves budapesti B. Edénél 1,6 gramm sárga, rögös kábítószergyanús anyagot, valamint három kábítószergyanús anyaggal átitatott cigarettát találtak. A férfi a vásárlást követően a Hős utcába vitte volna a drogot. A másik vevő, a 36 éves budapesti S. Jánosnál 1,8 gramm kábítószergyanús zöld növényi törmeléket és 73,5 gramm fehér port találtak.
A nyomozók aznap este, szeptember 11-én egy pesterzsébeti lakásban elfogták a dílert is, a 23 éves budapesti V. Rolandot. A nyomozók a férfi lakásán kábítószer-kereső kutya segítségével 600 gramm kréta elnevezésű drogot, 86 gramm kristályt, 50 gramm füvet, valamint 286 gramm kábítószergyanús fehér port és közel 300 ezer forint készpénzt találtak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói B. Edét és S. Jánost kábítószer birtoklása miatt, V. Rolandot – őrizetbe vétele mellett – kábítószer-kereskedelem miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A rendőrök előterjesztést tettek a férfi letartóztatásának indítványozására.