Egy svéd fogász, akit tönkretettek, miután kirúgtak és megbírságoltak azért, mert feltárta, hogy menekült „gyerekpácienseinek” több mint 80 százaléka valójában felnőtt, elmondta az RT-nek, hogy az országába jövő embereknek nem szabadna hazudniuk az életkorukról - írja az RT.
Bernt Herlitz, egy a svéd Gotland-szigetről való fogászasszisztens története 2016-ban került reflektorfénybe, amikor kellemetlen igazságot tárt fel. Herlitz „kísérő nélküli” kiskorú migránsok fogait elemezte, akik a skandináv országba kezdtek érkezni, amint a második világháború óta való legrosszabb menekültválság beütött Európában. Kiderült, hogy a „gyerekek” bölcsességfogai az esetek 80 százalékában teljesen ki voltak nőve; egy jel, ami világosan mutatta, hogy Herlitz páciensei távol voltak attól, hogy kiskorúak legyenek.
„Ha az embernek van röntgenje, könnyen láthatja, hogy a személy 18 év felett vagy alatt van-e. Körülbelül 80 százalék felnőtt volt”, mondta az RT-vel való beszélgetésben.
Herlitz megosztotta aggodalmát egy bevándorlási tisztviselővel, aki azt tanácsolta neki, hogy ténymegállapításáról nyújtson be jelentést. A munkaadói részéről való reakció azonban nem volt ilyen fényes – kirúgták azzal érvelve, hogy megszegte az orvosi titoktartást.
„Kirúgtak, mert azt az utasítást követtem, amit a bevándorlási hivatalból való nő adott nekem. E-mailt küldtem a bevándorlási hivatalnak, hogy meg tudom erősíteni, hogy azok az emberek 18 év felett vannak”, folytatta.
A fogászasszisztens ezután beperelte a munkaadóit, és kártérítést nyert. Gotland tartomány azonban fellebbezett a stockholmi legfelső munkaügyi bírósághoz, és felfogadta Svédország csúcsügyvédjeinek egyikét, hogy „összezúzzák” őt, amint ezt honlapján elmondja. Július 4-én megtudta, hogy ügyét elvesztette, valamint szintén elismerte, hogy az „gazdaságilag csődbe vitte őt és családját”. A fogászt, aki a szakterületen 10 évig dolgozott, mintegy 475 000 koronára (54 000 dollárra) bírságolták.
Zoom
Bernt Herlitz
A csődtől félve az 56 éves Bernt, aki házas és van egy nyolcéves lánya, segélykérést tett közzé, és néhány nap alatt a teljes összeg már több mint felét összekalapozta.
Bernt hiszi, hogy helyesen járt el az életkorukról hazudó migránsok felfedésében. „Nem gondolom, hogy szabadna hazudniuk azért, hogy Svédországba jöjjenek”, magyarázta az RT-vel való beszélgetésben.
Az RT kérést intézett a gotlandi regionális hatóságokhoz arra kérve őket, hogy tisztázzák a helyzetet. Eddig még nem kapott választ.
Zoom
Hussein Khavari és áldozata - a kisfiú először 17 évesnek mondta magát, a vizsgálatok szerint 26-30 is lehet, az apja szerint ennél is több
A magukat „kísérő nélküli kiskorúaknak” beállító felnőtt menekültek problémája nem újdonság Európában, mely 2015. óta migránsok nagy beáramlásával néz szembe. Egy a médiának kiszivárgott német kormányjelentés 2017-ben feltárta, hogy az országban lévő migránsok közül, akik azt állítják, hogy gyerekek, mintegy 43 százalékuk valójában felnőtt. Dániában egy ilyen számadat 74 százalékon áll.
Némely migráns hamis adatot ad meg életkoráról látszólag azért, hogy több juttatást kapjon az európai országok segélyrendszereiből. Mások azonban abból a nyilvánvaló próbálkozásból állítják, hogy „gyerekek”, hogy fiatalkorúként állítsák őket bíróság elé állítólagos bűncselekményeikért. Egy afgán bevándorlóról, Hussein Khavariról, akit egy 19 éves német nő megerőszakolásával és meggyilkolásával vádolnak, kiderült, hogy felnőtt. Letartóztatása idején Hussein azt mondta a rendőrségnek, hogy 17 éves. A gyanúsított felső állkapcsában lévő fogak egyikének elemzése után azonban az mutatkozott, hogy a vádlott körülbelül 26 éves, talán 30.
(Hidra - Kuruc.info)
Kapcsolódó: