Világtörténelmi fordulat: Oroszország és Kína együtt akadályozza meg más állam katonai beavatkozását, ha az ENSZ-mandátum nélkül történik

SPUTNIK NEWS

Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök pekingi találkozójukon nyilatkozatba foglalták: országaik a jövőben együtt kívánják megakadályozni azt, hogy más államok katonai akciókat hajtsanak végre az ENSZ megkerülésével.

A világszervezet Biztonsági Tanácsa a fő felelős azért, hogy a világon béke és biztonság legyen.

A két ország a világ grémiumának ezt a vezető szerepét tovább kívánja erősíteni.

Ennek során mindkét ország meg fogja kísérelni, hogy fellépjen az ellen az állam ellen, amely katonai akciót hajt végre egy másik ország ellen az ENSZ Biztonsági Tanácsának mandátuma vagy az adott ország hozzájárulása nélkül.

/A fentiekről az MTI nem tudósított. Az alábbiakról igen./

Ugyanakkor a két elnök a két ország történelmének legnagyobb atom-együttműködési szerződését kötötte meg.

Putyin volt az első államfő, akit Hszi a legmagasabb fokú kínai kitüntetéssel, a Barátság rendjével tüntetett ki.

 

Megosztás: