A következő hetekben kiderül, hogy megérte-e a Vona-jelöltek pártvezetésének sajátos körülmények között lezajlott tisztújítása utáni bosszúhadjárata. Kilépések várhatók a Jobbikból, és nem meglepő módon Toroczkai kizárása után a sort a frakcióból száműzött Dúró Dóra kezdte meg.
Zoom
Az országgyűlés képviselő és egykori Jobbik-szóvivő Facebook-bejegyzésében a következőket írja:
Véget ér egy korszak, lezárul egy hosszú időszak: sok bajtársammal együtt kilépek a Jobbikból, mert nincs hova hátráljunk, s vétkesek közt cinkos, aki néma. A Jobbik Alapító Nyilatkozatához hűen is úgy érezzük, erkölcsileg most már a kilépés a helyes döntés. Életem első szervezete volt, amelyben 13 évet töltöttem, barátokra leltem, szerelmet találtam, majd a néppártosodásnak nevezett folyamat során, a párt lelkének elvétele miatt ez az egykor bajtársias közösség darabjaira hullik. Hiába tettem meg minden tőlem telhetőt a békéért és az egyben maradásért, nem sikerült, mert sok vezetőnknek sajnos a belső tisztogatás volt a fontosabb. Könnybe lábadt szemmel, összeszoruló torokkal, nehéz szívvel búcsúzom tehát innen, megköszönve ugyanakkor minden szép élményt, amit ennek a közösségnek a részeként éltem át. Keserűségemet csupán az oldja, hogy emelt fővel, tiszta lelkiismerettel és egy erős közösséggel együtt tekinthetek a jövőbe, ami bizakodással tölt el. Június 23-án Ásotthalmon zászlót bontunk Pongrátz Andrással. Csak a nemzet!
(A jövőben a durodora@gmail.com címen vagyok elérhető.)
A héten már korábban is akadt  csalódott távozó a Jobbikból. A párt Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlésben és Győrújbarát képviselőtestületében helyett kapó képviselője, Szmik Lajos szerdai hatállyal jelentette ki közösségi oldalán, hogy "egy régebb óta húzódó összeférhetetlenség" és a "Jobbikon belül egy ideje megváltozott nézetek" miatt függetlenként folytatja. A megyei közgyűlésben így háromfősre olvad a "nemzeti néppárt" frakciója.
Frissítés: Novák: „Vagyok, aki voltam, és leszek, aki vagyok”
Megindult a hullám
Kilépett a pártból Dorogi György, a Jobbik Dublini Baráti Kör szervezője és a teljes Baráti Kör, mely így meg is szűnt. Hasonlóan járt el - még a május végén - Walter Pál Péter, a Jobbik Zürichi Baráti Kör szervezője, és vele tartott a szervezet többsége is. Ugyanakkor távozott a pártból Szabó Ákos, a Jobbik nagykátai alapszervezetének elnöke.
Szőcs Norbert Baranya, Bács-Kiskun és Tolna megye eddigi regionális igazgatója pedig a következőképp indokolja ma a Facebook-oldalán, hogy miért nem tudja folytatni a Jobbikban: "Tekintettel a mai vállalhatatlan etikai döntésetekre, és a Dóri elleni aljas támadásra közlöm veletek, ennyi volt."
A kilépők sorra egyre csak bővül, a továbbiakban is frissíteni fogjuk cikkünket. Persze Sneiderék megmondták, hogy lemorzsolódás mindig van, és ugyanannyian vagy többen be is lépnek a pártba, mint távoznak. Reméljük, Heller Ágnes és az összes elvtársa mind jelentkezik, szükség lesz rájuk. Addig is, amíg megindul a belpestiek rohama a Jobbik toborzóihoz folytassuk a kilépők idézését, ezúttal kabinetalelnökkel és megyei szóvivővel. Cikkünk a továbbiakban is frissülni fog.
"A mai napon a Lepsényi Jobbik szervezet megszüntetésre került. A tagság egyénileg fog lemondani. Magam a mai napon lemondtam elnöki megbizatásomról! Továbbiakban a Mi Magunk tagjai között folytatom a munkát!" - írja Gieber Lajos az egykori Lepsényi Jobbik  Facebook-oldalán.
Devecseri polgármester: a ma létező Jobbik nem lehet már alternatíva számomra a nemzeti gondolat hiteles képviseletére
A mai napon 2018.06.08. a kialakult helyzetre való tekintettel, én és tagtársaim /7 fő/ kilépünk a Jobbik Magyarországért Mozgalomból.
Az általam vezetett martonfai szervezet megszüntetésre került. Az elkövetkező időben, mi mindannyian a Mi magunk tagjai között folytatjuk nemzetmentő munkánkat - tájékoztatta portálunkat Mészáros Sándor, a Jobbik martonfai alapszervezetének elnöke.
A Józsefvárosban Pintér Attila önkormányzati képviselő hagyta ott a Jobbikot április végén, ahogy a Pesti Srácoknak akkor elmondta "Vona Gábor és a Jobbik már egy platformra került a szocikkal, Gyurcsánnyal, a párt vezetői megtagadták a múltunkat". Az interjúból az is kiderült, hogy a tisztújító kongresszus előtt nem is engedték kilépni. A napokban Facebook-oldalán Dúró Dórát mandátuma megtartására biztatta, szerinte annak a húsznak kellene lemondania, aki a kizárására szavazott.
Graur Gergő portálunknak a párt ifjúsági szervezetében uralkodó hangulatról számolt be, elmondása szerint már egyenesen utálják érte, mert Novák Előd bejegyzéseit meg meri osztani a Facebookon, ezért a Jobbik IT-ből való kilépés mellett döntött.
A hiteltelenség ideje
A Magyar Idők szerint Árgyelán János, Fejér, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megye regionális igazgatója is bejelentette kilépését péntek délután. Ezt Árgyelán még konkrétan nem közölte nyilvánosan, de az ásotthalmi zászlóbontásos borítóval fogadó Facebook-oldalára írt tegnapi bejegyzése több mint árulkodó:
Döntött a Bosszú Tanácsa. A valódi Jobbik mint közösségi mozgalom a mai nappal végérvényesen kimúlt. Csak egy érdekvezérelt, hazug, politikai korrupt párt maradt utána.
Ezután a pártvezetést és a legújabb tisztogatásuk által végképp szétrombolt egységet védő Budai Lórántnak ma ezt válaszolta a Jobbik melletti kitartást illetően:
A nehéz időkben én is kitartottam. 10 évig. Ezek nem a nehéz idők, ez a hiteltelenség ideje.
Tompa Miklós, a soproni választókerület volt kampányfőnöke is kilépett.
Kilépett az utolsó pozsonyi tag is
Évekkel ezelőtt, amikor beléptem a Jobbikba, a radikális pártba léptem be. Akkoriban a kimondjuk, megoldjuk, meg hasonlóak voltak a jelszavak. Büszkén tettem, pedig itt mifelénk, Felvidéken ez nem kevés rizikóval járt és jár a mai napig. De úgy éreztem, hogy egy történelmi változás kezdődött, aminek szerettem volna a része lenni. Azóta is az egyetlen jobbikos tag maradtam Pozsonyban, a régi koronázóvárosunkban. De már hosszabb ideje nem tudok azonosulni azzal, amit a párt képvisel, de főleg ahogy a meghatározó személyiségeivel bánik, mint például Novák Előd, aki szerintem nagyon sokat tett azért, hogy a Jobbik parlamenti párttá alakuljon. Nem ti, vagy mi változtunk, hanem a vezetés, Vona és a csatlósai. Nem tetszik az irány, amit a párt felvett, kezdve a cukiságkampánnyal, ami nevetségessé tette a radikálisokat, folytatva a néppártosodással, amiről ugyan senki senkit nem kérdezett, csak dogmaszerűen be lett jelentve. Ennyit jelentett az egykor annyit hangoztatott alulról szerveződés. Így belegondolva, akkor most népi demokrácia a cél? Hallgattam az utóbbi hónapokban, várva a választások eredményét, remélve, ha Vona elbukik, ismét a megfelelő emberek kerülnek a Jobbik élére, és tesznek is a szebb jövőért, nem csak Vona személyiségkultuszát építik majd. Sajnos, úgy látom, ennek semmi esélye, a Vona-féle retorika és irány megmaradt, csak bábuk kerültek előtérbe. Újonnan olyan nevek kerültek célkeresztbe mint Novák Előd, meg Toroczkai. Számomra ez a két név jelentette az utolsó reményt, az utolsó lehetőséget visszatéríteni a Jobbikot. Nem tudok többé azonosulni azzal, amit Vonáék képviselnek és ahogy viselkednek. Ezért a mai nappal én is kiléptem, szándékomat jeleztem a vezetőség felé. Sajnos 23-án nem tudok ott lenni Ásotthalmon, de legalább gondolatban ott leszek. Sok sikert kívánok a munkához.
H. Péter
a Jobbik felvidéki szervezetének (volt?) tagja
A borsodi közgyűlésben is csökkent a jobbikosok száma
Június 11-i frissítés: újabb kilépők
Kilépett a Jobbikból Hiér Judit, Kup független polgármestere, a Jobbik egyéni tagja. Már el is küldte nyilatkozatát a központba.
Otthagyta a pártot Ferencz Tamás Gergő kapuvári önkormányzati képviselő, egyúttal jelezte csatlakozási szándékat a 23-án zászlót bontó mozgalomhoz.
Facebook-oldalán így fogalmaz:
Hát megint eljött egy szomorú nap. Ismét szakítok. Szakítok, mert 14 éven át a második családom volt a párt. Kilépek a Jobbikból, a kapuvári önkormányzatban mint független képviselő folytatom a munkát. A jogi következményeket jövő héten letisztázom. A szívem szakad meg, hogy mi lett ebből a mozgalomból. 28 évesen kezdtem mint önkéntes hazafi, aztán mint gárdista, támogató. 42 évesen fejezem be mint aktív párttag, hazafi, nemzeti radikális. (Gárdista.) Nem fogok személyeskedni, nem dobálok sarat. Vannak személyi és szervezeti problémáim is, de nem fogok szennyest teregetni. Ez a párt nem ilyesmit érdemel. De ha ebben a pártban a néppárti irány, a pénz fontosabb, mint azok a lelkes aktivisták, akik ezt a pártot a vállukon bevitték a parlamentbe, és családjuk helyett családjuknak tekintették, nos ez nem az én pártom. Ami itt történt a választások és a tisztújjítás óta, az egy Mohács. Egy tragédia. Aki ismer, tudja, a magyar hazánk, a nemzetünk, a jövőnk fontosabb nekem mindennél. Ezért mostantól keresem az utam. Talákozzunk Ásotthalmon 23-án. Lesz, ami lesz, ennél csak jobb jöhet.
Ugyancsak jelezte kilépési szándékát és az új alakulathoz való csatlakozását a másik kapuvári önkormányzati képviselő, Csákány Annamária is.
Kilép továbbá a Jobbikból Molnár András Kadocsa tüskevári önkormányzati képviselő is, aki egy ciklusban a MIÉP színeiben, majd 2010-14 között és 2014-től jobbikosként dolgozott a testületben.
Június 12-i frissítések: három alapszervezet oszlott fel Baranya megyében
Drávasztárán a helyi jobbikosok azt üzenték: Nem asszisztálunk tovább a balliberális Jobbik kialakulásában!
Vókány azt üzente: Nem kívánunk tovább menni a Jobbik jelenlegi vezetése által mutatott, semmibe vezető úton.
Lánycsókról pedig ezt kaptuk: Hiteltelen párt lett a Jobbik, a Mi Magunk a jövő!
Kilépnek és feloszlanak a kislángiak is
Az alábbi tájékoztatást juttatták el szerkesztőségünkhöz:
A mai nappal befejezi majd' 9 éves tevékenységét a kislángi Jobbik alapszervezete. Az elnök és a tagság kilép a Jobbik Magyarországért Mozgalomból. Két önkormányzati képviselőnk függetlenként folytatja munkáját.
A feloszlatás és kilépést az elmúlt 2 év eseményei (politikai irányváltása) és ezzel összefüggésben a vezetőkbe (elnök, elnökhelyettes, alelnökök, pártigazgató) vetett bizalmunk megrendülése igazolja.
Tisztelettel:
Brezsnyánszki Zoltán
a Kislángi Jobbik Szervezetének Elnöke
A szóvivő szerint továbbra sincs semmi látnivaló
Nem igaz, hogy kilépési hullám sújtaná a Jobbikot – állította újfent Jakab Péter, az ellenzéki párt szóvivője kedd reggel az M1 hírcsatornán.
Az MTI szerint a szóvivő természetes folyamatnak nevezte, hogy a tisztújítás után "nem mindenki veszi tudomásul a többség döntését", és inkább elhagyja a pártot. Ugyanakkor vannak belépések is: a tisztújítás után másfélszer annyian léptek be a Jobbikba, mint ahányan elhagyták azt – állította.
Jakab Péter ráadásul úgy fogalmazott, a Jobbik nemhogy nem szakad, de még lemorzsolódás sincs. "Továbbra is azt mondjuk, hogy a Jobbiknak a nemzet egészét kell képviselnie: azt is, aki jobboldali, azt is, aki baloldali" – hangsúlyozta a szóvivő.
Nincs kilépési hullám, de azért itt a kereki polgármester kilépési nyilatkozata is:
Tisztelt Pártigazgató Úr!
Alulírott Csicsai László Viktor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Somogy megyei egyéni tagja, ezúton közlöm, hogy a nevezett pártból kilépek, abban többé szerepet nem kívánok vállalni.
Indokom erre, hogy az elmúlt időszak történései, mind helyi, választókerületi, mind megyei, mind országos szinten arra mutatnak, hogy Sneider Tamás Elnök Úr ígéretével szemben nem történik szakítás azon személyekkel és csoportokkal, melyek a Jobbik Magyarországért Mozgalom eredeti eszmerendszerétől elvitték a pártot, a DK és MSZP irányába lökték, illetve határon túli nemzettestvéreink ellen uszítottak.
Tekintettel arra, hogy ez az uszítás a mai napig nem ért véget, én, mint mindkét szülői ágról Felvidéki, otthonukból elüldözött magyarok leszármazottja, nem tudom nevem adni azoknak az erőknek a tevékenységéhez, mely egy diktátum által elszakított nemzettestünket, vagy akár egyetlen jogfosztott nemzettestvérünket gyalázza.
Mindhalálig, ahogy eddig is, egy igaz, őszinte magyar hazáért fogok küzdeni, és erről az útról soha nem fognak letántorítani, ezért az eszméért az életem árán is küzdök!
Harcolni fogok a Kárpát-medencei magyarság felszabadításáért, a területi revízióért, és irredentaként hazánk egységének visszaállításáért.
Sajnálom, hogy a Mozgalomtól el kell válnom, de ki kell jelentenem, hogy én nem változtam meg, ahogy eddig sem, ezután sem leszek Fidesz-szavazó, de a jelenleg folyó és az elnökváltás óta is tartó személyi döntésekhez nem adom tovább nevem.
Kérem nyilatkozatom elfogadását, és tagsági viszonyom megszüntetését.
Szebb jövőt!
Kereki, 2018. június 12.
v. l. Csicsai László Viktor
Kereki község polgármestere
A Szent György Lovagrend lovagja
A Történelmi Vitézi Rend Kárpát-medence Törzsszékének vitézi hadnagya
A Horthy Miklós Társaság Somogy megyei elnöke
A Honvédelemért Kitüntető Cím III. fokozatának és az Arany Polgárőr Érdemkereszt kitüntetettje
Június 13-i frissítés: Budakalász is átlép
Június 14-i frissítés: megszűnt a kiskunlacházi szervezet is
A Jobbik kiskunlacházi alapszervezetéből tegnap hivatalosan kilépett a 6 fős tagságból 4 alapító tag (Németh Attila, Rózner Lajos, Simon László és Falvai Gábor), így a kiskunlacházi szervezet hivatalosan megszűnt. Ezt már jelezték az utolsó taggyűlésen is, amiről sajnos nem készített jegyzőkönyvet az elnök - tájékoztatott Császárné Kollár Tímea megyei elnök.
Búcsúznak a felsőpakonyiak is:
Június 15-i frissítés: Veszprém megye: Adorjánháza Jobbik-alapszervezete feloszlik, a bakonyszentkirályi Jobbik-elnök Toroczkaiékkal tart
A Jobbik adorjánházai szervezete feloszlik, a tagok kilépnek a Jobbikból, Takács Lajos távozó elnök önkormányzati képviselői munkáját egyelőre függetlenként folytatja.
Töreki Ottó, a Jobbik bakonyszentkirályi vezetőjének kilépési nyilatkozata:
Június 16-i frissítés: Pajor Tibor, a Jobbik újpesti önkormányzati képviselőjének kilépési nyilatkozata
A mai napon (2018. 06. 16.) a Jobbik Magyarországért Mozgalomból kilépek. Szomorú, hogy 13 évi tagság után ilyen döntést kellett hoznom, de a lelkiismeretem ezt diktálja. A Jobbikban évek óta olyan folyamatok zajlanak, melyeket a régi tagok nehezen tudnak elfogadni.
2016-ban azok az országgyűlési képviselőink, akik részben Novák Előd sokévi munkájának köszönhetően kerültek be a parlamentbe, kiszavazták Elődöt a frakcióból. Most pedig Dúró Dórával történt ugyan ez. Toroczkai László is csak addig kellett, míg hozta a még megmaradt radikális szavazókat. Az új elnökség első dolga volt, hogy megszabaduljon tőle.
A hálátlanság az egyik legnagyobb bűn. Elvesztettem a bizalmamat azokban az emberekben akik, politikai ellenfeleink helyett, saját párttársaik kiszorításával foglalatoskodnak. Nem szeretnék egy olyan párthoz tartozni, melynek elvették a lelkét, mely megtagadja 2010 előtti mivoltát, melyben a tagság helyett elvtelen marketingesek alakítják a politikát.
A Jobbik elfordult eredeti irányától, az én nézeteim viszont nem változtak az elmúlt másfél évtizedben, ezért a továbbiakban a Mi Hazánk Mozgalom munkáját fogom segíteni.
Szebb jövőt!
Június 19-i frissítések: újabb kilépő képviselő és feloszló szervezet:
Két borsodi távozó bejegyzése olvasható alább, egyikük önkormányzati képviselő is, a másik választókerületi szervező volt, vele együtt az egész szervezet kilép.
Leányfalu sem követi a vonistákat a baloldalra:
A Jobbik Leányfalui Szervezetének közleménye
A Jobbik Leányfalui Szervezet 2009-ben történt megalakulása óta folyamatosan és következetesen képviselte azt a nemzeti vonulatot, amelyet 2003-ban a Jobbik párttá alakulásakor az alapítók Pongrátz Gergely iránymutatása szerint folytattak.
Sajnálatosnak tartjuk, és úgy látjuk, hogy ezt az utat a Jobbik országos vezetése elhagyta, arról letért, és jelenlegi irányvonulatában egy számunkra elfogadhatatlan, önfeladó folyamatba kezdett, amellyel azonosulni nem tudunk.
Eredeti jobbikos értékrendünk a hagyományaink, szokásrendünk, jelképeink ápolásában, tiszteletében és védelmében fogalmazódott meg, amelytől a Jobbik három éve folyamatosan eltávolodott. Meglátásunk szerint azt a párt vezetése megtagadta és nyilatkozataiban a mai Jobbikot határozza meg igazabbnak valós szellemiségében (pl. Mirkóczki Ádám nyilatkozatai).
Megdöbbentő volt számunkra, hogy a párt tisztújító kongresszusa után az országos vezetés meggyőződésünk szerint egy olyan leszámolási akcióba kezdett, mely számunkra elfogadhatatlan. Tisztességtelennek tartjuk azt az eljárást, melyet Toroczkai László alelnök és Dúró Dóra frakciótag ellen folytattak. Ez utóbbi eljárás teljességgel bebizonyította és meggyőzött bennünket arról, hogy a Jobbik jelenlegi vezetése olyan pályára állt, mellyel eredeti értékrendjét sárba tiporta. Meglátásunk szerint a Jobbik vezetése, kisajátítva a pártot, azt ideológiai váltáson vitte keresztül, miközben a tagságságával minderről egyszer sem egyeztetett.
A Jobbik Leányfalui Szervezetének elnöke bejelentette lemondását valamint kilépését a pártból, és a szervezet tagjainak többsége is jelezte, hogy megszünteti tagságát, és kiválik a Jobbik Magyarországért Mozgalom és Párt kötelékéből.
A Jobbik volt Leányfalui Szervezete és Rubóczki László leköszönt elnök
Június 20-i frissítések: további képviselők lépnek ki, alapszervezetek oszlanak fel
A Pest megyei elnök és társai is otthagyják az önfeladó pártot
"A mai nappal lemondok minden, a pártban betöltött tisztségemről és kilépek a Jobbik Magyarországért Mozgalomból. Szintén kilép a pártból Pulai Edina, Érd Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője, Battai Zoltán és Zsombik Zsolt bizottsági tagok, valamint Boda Bánk László, Tatabánya Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője, akik a továbbiakban a közösségért ugyanúgy, de függetlenként folytatják munkájukat" - írja Császárné Kollár Tímea.
Feloszlott a dorogi alapszervezet is
"A megváltozott felső vezetés, az ésszerűtlen döntések, a tagság mellőzése ide vezetett! Nem mi változtunk" - mutatnak rá.
A mocsai alapszervezet is feloszlott
A négy tagból három kilépett, így megszűnt a mocsai alapszervezet.
Megváltoztak a körülmények, mellőzték a tagságot - az alapelvektől való eltérés miatt döntött úgy a szervezet, hogy 10 év után megszűnik - közölte portálunkkal Király Csaba, a Jobbik mocsai alapszervezetének volt elnöke.
Biatorbágy is megelégelte a köpönyegforgatást:
Tisztelt Tagtársaim,
tájékoztatlak Benneteket, hogy a Jobbik Biatorbágyi Tagszervezete feloszlott, a pártból kiléptem.
Az utolsó pillanatig bíztam a Jobbik halottaiból való feltámadásában, és tiszta szívvel, őszinte hittel küzdöttem érte és értetek azon eszmék szerint, amiért annak idején közétek álltam. Meggyőződésem, hogy most olyan pártból léptem ki, amibe korábban be sem léptem volna. Nem tudom tovább védeni annak a mundérnak a becsületét, melyre éveken át büszke voltam, de már nem venném fel többé.
A Jobbik megalakulásakor azt vallottuk, hogy a hazánkat pusztító férgek nélkül a Jobbik létre se jött volna. Mára a Jobbik azon eszméket vallja, melyek miatt valójában létrejött, így tiszta lelkiismerettel nem tudok tovább annak tagja lenni.
Szebb magyar jövőt!
Dr. Nemes András
Biatorbágy
Június 21-i frissítések:
"Ezt az utat nem tudom már tovább járni"
A móri elnök (Fejér megyei alelnök) is a Mi Hazánkban folytatja:
"Tarhatatlanná vált a helyzet" - Árgyelán János bejelentése:
A gárdonyi szervezet is megszűnt
"A mai nappal a Jobbik Gárdony megszűnt, tagjai kiléptek. Én függetlenként folytatom az önkormányzati képviselői munkát" - közölte portálunkkal Varga László Béla önkormányzati képviselő.
Június 22-i frissítések:
Esztergomban is feloszlott a helyi Jobbik-szervezet
"A vállalhatatlan kommunikációs igazgatót a legmagasabb szintről érkezett utasítással próbálták beléptetni."
Maglódi Jobbik sincs már:
A Jobbik maglódi szervezete június 7-én feloszlatta magát. A kilencfős tagságból nyolcan kiléptek a pártból. Marton Gábor független képviselőként folytatja képviselői munkáját Maglód város önkormányzatában.
Marton Gábor
Maglód Város Önkormányzatának képviselője
Június 23-i frissítések:
A kazincbarcikai szervezet sem asszisztál a megváltozott irányvonalhoz
Feloszlatták magukat, a többség a Mi Hazánk Mozgalomban folytatja. Sokatmondó szerintük, hogy a Jobbik új tagjelöltjeinek már nem a haza és nemzet felemelkedése a cél, hanem "a politikusok iránt érzett gyűlölet a mozgatórugó, továbbá az önérdek és saját haszon szerzése".
Emőd is a Mi Hazánk oldalára állt át
Június 25-i frissítések:
Újabb kilépő, újabb mandátum:
A csongrádi alapszervezet is megszűnt
Továbbra sem közösködünk a helyben és országosan is összeboruló jobb- és baloldali megélhetési politikusokkal, s ezután is messzire elkerüljük a magukat függetlennek beállító társaikat. Maradunk azok, akik voltunk: nemzetben gondolkodó magyar radikálisok! Ígérjük, változatlanul erősek és gerincesek leszünk, akiket a munka nemesít, az igazság melletti feltétlen kiállás pedig szabaddá tesz!
A szebb jövőben bízva, tisztelettel:
Laczkó Zsolt
Június 26-i frissítések: újabb képviselő igazol a Mi Hazánkhoz
Dr. Nagy Gergely ma vetett véget 15 éves Jobbik-tagságának.
A Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlésben és Gönyű község önkormányzatában független képviselőként folytatja a munkát, s egyben jelentkezett a Mi Hazánk Mozgalom tagjainak sorába - értesült portálunk.
Kilépett a Pest megyei közgyűlés jobbikos frakcióvezetője is:
(Kuruc.info)
Kilépések külön cikkben:
További kapcsolódók: